Kevesen vannak manapság, akiknek pusztán nevük említésére tódulnának színházba az emberek, és akik annyira tudnák szívből szeretve szórakoztatni közönségüket, mint a legendás Bodrogi-Voith házaspár. Ők azok, akiket nem csak nevük miatt kell látni és hallani, hanem mert mindenkori produkciójuk tette őket mára ikonikus nevekké, és ezt minden körülmények között maximálisan meg is szolgálják.
A Nemzeti Színház Bajor Gizi Szobájában december óta futó „Bodrogi-Voith, Voith-Bodrogi” címet viselő est február 26-án Gyulán is már jóval a kezdés előtt zsúfolásig megtöltötte a nézőteret. Hiszen a 80 évesen is örökifjú, mindig derűs Bodrogi Gyula (a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező,érdemes és kiváló művész) és a színpadon szintén energiabombaként ható Voith Ági (Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes művész) személyes és szakmai életükön végigtekintve garantált felhőtlen és egyben tartalmas szórakozást.
Az első, felvételről szóló dalnál még csak a Pribojszki Mátyás Bandből ismert Kovács Erik ült bent a zongoránál (aki korábban már játszott a Budapest Ragtime Bandben, de dolgozott Tóth Vera, Kiki és a Dolly Roll lemezein, kísérő zenésze St. Martin koncertjeinek, és az ő nevéhez fűződik a Való Világ című valóságshow főcímzenéje is), aztán Bodrogi Gyula érkezett a színpad elejére helyezett mikrofonhoz, lendületesen, mint mindig.
- Látom, hogy megismertek – köszöntette végtelen szeretettel a lelkesen tapsoló nézőket -, és ezt nem lehet megszokni.
A közönségszeretetéről ismert művész idefelé jövet azon gondolkodott, milyen – ahogy ő fogalmazott – „marhaságot” tegyenek az itteni műsor elejére. A tréfálkozásban szintén méltó partnernek számító Voith Ági azonban őt is meglepte azzal, hogy többszörös felkonferálás ellenére sem lépett a színre, hiszen ő – ahogy Bodrogi Gyula telefonhívásából kiderült - Békéscsabán készült műsort adni. Aztán hirtelen belibbent, és a tőle megszokott elképesztő hanggal és dinamikával énekelte: Engem nem lehet elfelejteni!
Ezzel pedig mintegy az is világossá vált, hogy őket együtt csakis imádni lehet, hisz nem hogy a kisujjukban vagy a vérükben van a színház, hanem ők maguk testesítik meg a mindenkori publikum legalázatosabb és legfelszabadultabb szolgálóit.
A Gyulai Várszínház kamaratermében tartott mintegy másfél órás műsorukban történetmeséléssel színesített zenés visszatekintést adtak pályájukról, a színházi életről, bakikról és egyéb kulisszatitkokról. Mindezt úgy, mintha az egész csak egy olyan szokásos diskurzus lenne közöttük, amibe a kívülállók is értéssel kapnak betekintést. Témájuk akadt bőven, hisz számos darabban játszottak együtt, de saját közös életükből is merítettek, hisz máig ők a legendás Bodrogi-Voith házaspár, noha 32 éve nem élnek már együtt, de el sem váltak egymástól.
Rokonszenves és közvetlen produkciójukat huszonéveseket megszégyenítő dinamizmussal mókázták végig, és még a máshol elcsépeltnek számító viccek is tökéletesen működtek általuk. Minden mozzanatukra hétrét görnyedve kacagott a nézőtér.
Az est során énekelt dalok többnyire egy-egy korábban játszott színdarab címe kapcsán hangzottak el, a közismert örökzöldek előadásába pedig a közönség is bekapcsolódott: Kicsit szomorkás a hangulatom, Hallo, Stefi, Nagymező, a Villa negra románca, Járom az utam, Ha néha visszaűznek, A legtöbb ember ott hibázza el – szinte mindegyiknél finoman, lágyan szólt a nézőkből verbuválódott alkalmi „dalárda”.
Megidézték az „egyszerű mezei kis zseni” Seress Rezsőt, ki csak ült a pianínó mögött, és sorra ontotta a dalokat a Kulacsban, majd a Kispipában, jobb keze két ujjával, hallás után keresve ki a hangokat, mert zongorázni sem tanult soha, de olyan hangulatot teremtett, hogy ország-világ csodájára járt. A Szomorú vasárnap szerzőjétől az Engem még nem szeretetett senki című dalt énekelték, majd a közönséggel együtt azt, hogy: Szeressük egymást gyerekek.
Miután a többször felvezetett, fináléként előadott Jamaikai trombitás is elhangzott, érezhetően véget ért az est, ám a közönség a vastapsot követően sem moccant. Így koronaként Bodrogi Gyula legismertebb dalát helyezte fel az estre, hisz a hálától sírva-nevetős látványt nyújtott, ahogy a 80 esztendős méltán elismert művész a szent feladatnak kijáró komolysággal vágott bele rózsabimbóstul-pillangóstul legnépszerűbb slágerébe, a Süsübe.
