Barátom, az élet pusztán illúzió. Egyszer csak úgy lesz, hogy ez majd nem lesz – bölcselkedett kocsmafilozófus Mihályunk. A lesz és a nem lesz közötti különbség pedig az addig elfogyasztott és a már el nem fogyasztható felesek különbözetéből adódik majd – ezzel a példával igyekezett érthetővé tenni gondolatmenetét.
Korunk előrehaladtával egyenes arányosságban devalválódik életünk a testi jellegű szolgáltatások vonatkozásában és igénybevételében. Mert a kérdés valójában nem az, hogy ki vagy, hanem az, hogy ki lehetnél, illetőleg az is, hogy ki nem lettél. Érted, koma? Szo-ci-a-li-zá-ló-dás, min-ta-kö-ve-tés, el-vá-rá-sok, a rek-lá-mok és a hit – tagolja lassan és érthetően a szavakat Mihályunk, hogy minden cseppje biztosan felitatódjon a söntéspultnál ebben a pillanatban megülők kémiájában lelassult elméjében. Mert a kérdés nem az, hogy te mit szeretnél, hanem az, hogy mit nem szeretnél. Minden cselekedetünk előre meghatároz egy másik cselekedetet, s ez fordítva is igaz. Ahogy minden gondolatot egy másik gondolat követ. Minden szívdobbanást egy újabb szívdobbanás kísér. Ám mindig és mindebben van és lesz egy legutolsó. Az utolsó pohár feles is ilyen lesz.
Mihályunk mélyen a zsebébe kotor, s előhúz belőle egy vékony cérnaszálnak tűnő dolgot. Hüvelykujja és mutatóujja segítségével kifeszíti a levegőben, majd felmutatja a teremben. Látjátok, ez angyalhaj – mondja hangosan, hogy azok is meghallják, akik az asztaloknál ülnek. A kezemben ezzel ébredtem reggel. Értitek??? Angyalhaj!!! – kiabálja, s úgy vigyorog közben, mint egy csecsemő, amikor meglátja édesanyja szép arcát. Az időnek ebben a pillanatában, ott, a kocsmában minden emberi szem és fül egy irányba fordult. Szokatlan csönd ülte meg a helyet.
Mihályunk szó szerint lehámozta magát a bárszékről, józantalanul ingó testét igyekezett egy nyugvópontba koordinálni, minden idegszálával arra összpontosított, hogy meg tudjon állni egy helyben. Amikor ez nagyjából sikerült, szép lassan, jobbról balra, majd fordítva és még egyszer ugyanúgy, körbenézett a helyiségben. Igyekezett minden szempárba nagyon és mélyen belenézni, most tényleg nem szeretett volna senkit kihagyni. Fenséges pillanat volt ez. Mihályunk életében először érezte magát valakinek az utolsó feles után…
* * *
Létezésünk, mint kavicsok. Sorsunk, mint hontalan lelkek a Földön. Csillapítatlan éhség gyomrunk helyén. Alvó szárnyölelések. Fülemben lélegzeted, húsodban kapaszkodom éjjelente. Álmaink hajók. Nem tudom, melyik kikötőben ér a reggel. Madárdalra szeretnék ébredni.