Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula városát érte el először a Magyar Speciális Olimpia Szövetség országos roadshow-ja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • SPORT • 2015. február 14. 16:44
Gyula városát érte el először a Magyar Speciális Olimpia Szövetség országos roadshow-ja
A családi fórum legfőbb célja a fogyatékkal élők sportoltatási lehetőségeiről való tájékoztatás volt
Családi fórumot tartott Gyulán a Magyar Speciális Olimpia Szövetség. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia

Első állomásához érkezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség országjáró roadshow-ja, melynek helyszínéül Gyula városát választották a szervezők. A Gyulavári kastélyban február 14-én megtartott családi fórum egyrészt a 25 éves MSOSZ-el ismertette meg a résztvevőket, másrészt a sportoltatási rendszerről is tájékozódhattak a jelenlévők.

A Gyulai Hírlapnak Herczegné Szabó Marianna, a szövetség Családi Program Hálózatának egyik vezetőségi tagja elmondta, szívesen vállalták fel a feladatot, hogy a konferenciasorozat első találkozóját itt, városunkban valósítsák meg, hiszen fontos, hogy ezáltal is segíthessék azokat a fogyatékkal élő gyermekeket, akik sportolni szeretnének. A családi fórumon ugyanis ennek lehetőségeiről is szó esik.

A konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Szőke Viktória, az MSOSZ kommunikációs igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd Alt Norbert alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket.

- Az, hogy a roadshow első állomásaként városunkat választották, azért is fontos, mert ebben az önkormányzati ciklusban kiemelten szeretnénk foglalkozni a fogyatékkal élők helyzetével és ügyeivel – kezdte beszédét az alpolgármester.

Alt Norbert kifejtette, az előbbiek érdekében nemrégiben egy konzultatív testületet is létrehoztak, melynek célja, hogy megvizsgálja, hogyan lehet a legszélesebb körben bővíteni a fogyatékkal élőket érintő szolgáltatások körét, illetve hogy milyen módon színesíthetik és tehetik tartalmasabbá ezen személyek mindennapjait. Alt Norbert hangsúlyozta, alapszemléletük szerint mindenkit megillet a tisztességes emberi méltóság, az egyenlő bánásmód és az élethez való jog.

Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke kifejtette, örömmel tapasztalta, hogy – a kedves fogadtatásból is ítélve – városunk szemlátomást „magáénak tudja a fogyatékos ügyet”. A Családi Program Hálózat jelentőségét tárgyalva, Lengyel Lajos az idei los angeles-i nyári olimpiáról is említést tett, melyen ebben az évben 68 sportolóval vesznek részt. A rendezvény kiemelt pontját képezi majd a nemzetközi családi program, ahol problémákról, tapasztalatokról cserélhetnek véleményt a vendégek.

- Fontos a családi program abból a szempontból, hogy minél több olyan fiatalt, vagy akár idősebb személyt is bevonjunk a mozgalmunkba, aki eddig nem vett részt versenyeken, vagy a szabadidős sport rendezvényeinken – számolt be a program egyik fő célkitűzéséről Lengyel Lajos.

Az MSOSZ Családi Program Hálózatának koordinátora és egyben a roadshow megálmodója, Hammerné Gusztics Magdolna kiemelte, szeretné, ha a rendezvénysorozat révén a családi program szlogenjeként válna ismertté a gondolat, miszerint „nemcsak a sportoló, de a család is a csapat tagja”.

- Azért is álmodtam meg ezt a roadshow-t, mert rájöttem arra, mint speciális olimpikon büszke édesanyja, hogy mennyire fontos az, hogy a hozzátartozók és azok, akik valamilyen szinten kapcsolatban állnak speciális olimpikonjainkkal, minél szélesebb körben tájékoztatva legyenek – ismertette a roadshow létrehozásának motivációját Hammerné Gusztics Magdolna.

A Gyulai Várfürdő Kft. képviseletében Ráfi Tünde úszóedző a gyulai viszonyokról ejtett néhány szót. Ráfi Tünde elmondta, Biró Bernadett Nusó által ismerhette meg közelebbről a fogyatékossággal élő sportolókat. Az úszóedző kiemelte, napi 4 órát dolgozik Nusóval, akitől rengeteg szeretetet kap.

A beszédek után a jelenlévők egy kisfilmet kísérhettek figyelemmel, amely a szövetség elmúlt 25 évét foglalta össze, majd kezdetét vette a konferencia. A résztvevők hasznos információkat tudhattak meg a sportolási és versenyzési lehetőségekről, tájékozódhattak a Családi Program Hálózatról, megismerkedhettek regisztrált speciális olimpikonokkal, valamint a szövetség Kölyök Sportoló Programjáról is hallhattak.

 

Lengyel Lajos. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)