Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula is bemutatkozott a hódmezővásárhelyi kiemelt szintfelmérő úszóversenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.SPORT • 2015. február 12. 09:00
Gyula is bemutatkozott a hódmezővásárhelyi kiemelt szintfelmérő úszóversenyen
Dr. Görgényi Ernő a rendezvényen elmondta: új, modern vízi sportközpont épülhet a városban
Kiemelt szintfelmérő verseny a hódmezővásárhelyi uszodában. Fotó: MTI - Rosta Tibor

A Jövő bajnokai program keretében Hódmezővásárhelyen megrendezett, február 7-i kiemelt szintfelmérő versenyen mutatta be dr. Görgényi Ernő polgármester a gyulai úszósportot. A városvezető beszédében az ország egyik legfigyelemreméltóbb vidéki úszóbázisnak nevezte Gyulát.

Dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta: Gyulán valóban minden gyermek megtanul úszni, hiszen az úszásoktatás az önkormányzat támogatásával, annak saját szervezetrendszerén belül zajlik az 5–8 éves korosztályban. A városvezető elmondta: Gyulán évente mintegy 1800 gyermek kerül kapcsolatba az úszással. Az óvodai, iskolai úszásoktatásba a város valamennyi oktatási-nevelési intézménye bekapcsolódott, és a Gyulai Várfürdő ez irányú tevékenysége a környékbeli kistelepülésekre is kiterjed – ecsetelte a polgármester.

– A Gyulai Várfürdő és az elkötelezett gyulai szülők stabil anyagi, tárgyi, szakmai feltételeket biztosítottak ahhoz, hogy a versenysport is dinamikus fejlődésnek induljon – fogalmazott dr. Görgényi Ernő. Hozzátette: Gyulán évről évre átlagosan 400-450 fiatal úszik egyesületi kötelékekben, és ez a szám tovább bővül. A városvezető kiemelte: a jelenleg kétkorosztályos vízilabda-szakosztály bázisát szintén a jól működő úszásoktatás teremti meg.

– Büszkék vagyunk arra is, hogy a Jövő bajnokai programba a várfürdő úszószakosztályából eddig hat sportoló kapott meghívást – fejtette ki a polgármester, aki a jövőbeni elképzeléseket ismertetve azt is elmondta, a gyulai önkormányzat és a várfürdő egy új, modern vízi sportközpont megépítését tervezi.  

A verseny gyulai dobogósai: 
Oláh Zsombor (2003) 200m vegyes 2. hely, 100m mell 2. hely
Bondár Lilla (2004) 100m mell 3. hely
Dézsi Joel (2004) 100m mell 1. hely, 400m gyors 3. hely
              

        

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)