Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legújabb üzleti és fejlesztési lehetőségekről tájékoztatták a vállalkozókat Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. február 10. 22:30
A legújabb üzleti és fejlesztési lehetőségekről tájékoztatták a vállalkozókat Gyulán
A VOSZ rendezvényén mintegy 150 hazai kis- és középvállalkozás képviseltette magát
A gyulai konferenciára az ország több pontjáról érkeztek vállalkozók. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A külpiaci lehetőségekről és a 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban igényelhető fejlesztési támogatásokról is szó esett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett kétnapos gyulai konferencián. Az Erkel Hotelben megtartott rendezvényre az ország több pontjáról érkeztek vállalkozók.  

Nagy Mihály László, a VOSZ Békés megyei elnöke lapunknak elmondta: az 1988-ban alapított szervezet célja, hogy segítsége a hazai kis- és közepes vállalkozások fejlődését és a következő uniós fejlesztési ciklusra való felkészülést. A külpiaci lehetőségekkel kapcsolatban az elnök megjegyezte, a magyar kis- és középvállalkozói szektor számára elsősorban a balkáni országok jelenthetnek piacot.

A VOSZ a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében az ország valamennyi megyéjében ismeretterjesztő rendezvényeket szervez. Az uniós pályázati támogatásból megvalósuló programokon az aktuális gazdasági változásokról is tájékozódhatnak a vállalkozók.

A gyulai konferencián az uniós fejlesztési források felhasználási lehetőségei mellett a külpiaci terjeszkedés lehetőségeiről, a kisvállalatok marketingkommunikációjáról, az üzletprotokollról és a cégvezetői felelősség okozta stressz kezeléséről is szó lesz – ismertette a rendezvény részleteit Varga Julianna, a projekt főkoordinátora.

– A konferencián sikeresen működő klasztereket is bemutatunk. A klaszteresedést a kormány is támogatja, hiszen lehetőséget teremthet a kis- és középvállalkozásoknak a külpiaci terjeszkedésre – tette hozzá Varga Julianna.

                    

Nagy Mihály László, a VOSZ Békés megyei elnöke. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)