Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 90. születésnapján köszöntötte a gyulai városvezetés Balogh Ferencnét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. február 09. 23:15
90. születésnapján köszöntötte a gyulai városvezetés Balogh Ferencnét
Piroska néni szerint állandóan dolgozni kell ahhoz, hogy az ember szép kort érjen meg
Otthonában köszöntötte a gyulai városvezetés Balogh Ferencnét. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

– Állandóan dolgozni kell, hogy az ember lefoglalja magát – avatta be lapunkat a hosszú élet titkába Balogh Ferencné, akit a város nevében Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző, dr. Görgényi Ernő polgármester és Galbács Mihály önkormányzati képviselő köszöntött fel 90. születésnapja alkalmából.

Bár Piroska néni Újszalontán született, 1960 óta Gyulán lakik, így itt érzi magát igazán otthon. Mint mesélte, a házat, ahol azóta is él, a szülei segítségével vásárolták meg. Férjével, akit 1999-ben vesztett el, két leánygyermeket neveltek fel, és a sors két unokával és egy dédunokával is megajándékozta őket.

Az ünnepelt elmondta: 22 éven át dolgozott kereskedőként a gyulai Áfésznél. Mivel elégedettek voltak a munkájával, az összes új áruházban megfordult – emlékezett vissza a régi időkre. Mint megtudtuk, Piroska néninek nem volt könnyű dolga, hiszen munka mellett idős szüleiről is gondoskodnia kellett.

– Már tíz éve járókerettel járok, mert mindkét csípőmet megműtötték. Nem kelek korán, napközben rádiót hallgatok, este televíziót nézek. Olvasni csak keveset tudok, mert gyengék a szemeim. Ha jó idő van, akkor kiülök a szabadba – avatta be lapunkat mindennapjaiba a szépkorú hölgy, aki azt is elárulta, a mai napig ügyel rá, hogy a konyhában minden edény a helyére kerüljön.

A hétköznapi teendők elvégzésében házigondozó és családja segíti Piroska nénit. Az ünnepelt úgy fogalmazott: hozzátartozói mindenben támogatják, nekik köszönhetően semmiben nem szenved hiányt.

     

Balogh Ferencné. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)