Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Olasz delegáció részvételével avatták újra a Budrio-emléktáblát Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. február 08. 13:30
Olasz delegáció részvételével avatták újra a Budrio-emléktáblát Gyulán
Giorgio Cesari: A két település közötti, több mint 50 éves kapcsolat valóban igazi barátságnak nevezhető
Újraavatták a Gyula és Budrio testvérvárosi kapcsolatának tiszteletére állított emléktáblát. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Ünnepélyes keretek között avatták újra a Gyula és Budrio testvérvárosi kapcsolatának tiszteletére állított emléktáblát február 8-án a Budrio lakótelepen. A rendezvényt Kónya István alpolgármester köszöntője nyitotta meg, majd Luisa Cigognetti budriói alpolgármester és Giorgio Cesari volt alpolgármester ünnepi gondolatait hallhatták a jelenlévők. Az ünnepségen dr. Görgényi Ernő polgármester és Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző is részt vett, ezzel is jelezve, hogy Gyula város számára mennyire fontos a testvéri kapcsolat.

Kónya István 1972 szeptemberére emlékezett vissza, amikor Gyula város részéről Enyedi G. Sándor, Budrio város részéről pedig Bruno Faustini úgy döntöttek, hogy a magyar és az olasz nép barátságát szimbolizálva elneveznek egy gyulai lakótelepet Budrio településéről. Az alpolgármester ezután kifejtette, honnan jött az ötlet, hogy újraavassák az e helyen kifüggesztett emléktáblát.

– Két héttel ezelőtt az egyik burdioi lakos felhívta a figyelmemet, hogy az az emléktábla, ami 1972-ben felkerült, elmozdult a helyéről. Ekkor jött a gondolat, hogy szépen tegyük a helyére, de úgy, hogy egy mesterember segítségével újjá is varázsoljuk a táblát. Mivel tudtuk, hogy budriói barátaink éppen ezen a hétvégén itt lesznek, úgy gondoltuk, hogy illő és méltó tisztelettel újraavatjuk az emléktáblát, amit 42 évvel ezelőtt elődeink felavattak – ismertette az előzményeket a jelenlévőkkel Kónya István, aki később hozzátette, a táblát Csőke Péter kőfaragó „varázsolta újjá”.

Luisa Cigognetti kiemelte, az emléktábla újraavatása nagy jelentőséggel bír a budrióiak számára, hiszen azt mutatja, hogy még így 50 év távlatából is igen élénk kapcsolatot ápol egymással a két város. Az alpolgármester hangsúlyozta, az elmúlt években sok mindent vittek véghez a települések, így Gyula és Budrio története tevékenységekben és eseményekben gazdag.

Budrio város alpolgármestere elmondta, amikor először járt a gyulai lakótelepen, rendkívül meghatotta, hogy több ezer kilométer távolságból láthatta városa nevét a falakra írva. Luisa Cigognetti úgy fogalmazott, ezek a jelek mind fontosak, hiszen ezek örökítik meg mindazoknak a munkáját, akik előttük jártak, és akiknek törekvéseit tovább kell vinniük. Luisa Cigognetti végül hozzátette, reméli, hogy 50 év múlva az olaszországi, valamint a magyarországi Budrio lakosai ugyanitt egy új emléktáblát avathatnak, amely újfent megújítja majd a barátságot.

Gyula város díszpolgára, Budrio egykori alpolgármestere, Giorgio Cesari a két város kapcsolatának legjelentősebb momentumait idézte fel, hiszen maga is több mint 44 éve éli meg ennek a barátságnak az eseményeit.

Giorgio Cesari először arra emlékezett vissza, amikor 1972 augusztusában személyesen hozta el városunkba az emléktáblán ábrázolt címer képét, hogy később a két település akkori polgármestereinek jelenlétében elhelyezhessék a plakettet. Giorgio Cesari arról is említést tett, hogy a gyulai lakótelep elkeresztelését követően Budrioban is elneveztek egy közparkot Gyuláról, mely révén nagyobb hangsúlyt kapott a két város 1963-ra visszanyúló barátsága. A parkon kívül mára egy budriói utca is városunk nevét viseli.

Giorgio Cesari kifejtette, a két település közötti, több mint 50 éves kapcsolat valóban igazi barátságnak nevezhető, hiszen egy olyan időszakban keletkezett és szilárdult meg, amikor az országaink különböző politikai rendszerekhez tartoztak, és amikor a cserekapcsolatokat nem volt könnyű megszervezni. Akarattal és a különféle szemléletek tiszteletben tartásával azonban sikerült legyőzniük a nehézségeket, és jobban megismerniük egymást.

Giorgio Cesari beszéde végén egy Torreggiani nevű művész által 1920-ban készített rajzot ajándékozott a gyulai városvezetésnek, amely madártávlatból ábrázolja Budrio városát.

A beszédeket követően a jelenlévők virágfüzérekkel rótták le tiszteletüket a megújult emléktábla előtt. Az ünnepségen koszorúkat helyeztek el Budrio és Gyula városok, valamint a lakótelep nevében is.

Az újraavatást követően Kónya István és Giorgio Cesari a Békés Megyei Gyermekkórházba látogattak el, ahol az egykori olasz alpolgármester bábokat adományozott a lábadozó gyermekeknek. Bologna és Budrio városokban nagy hagyománya van a bábozásnak. Ezeket a játékokat a budriói Magnolia Szociális Központ idős lakói készítették. A Gyulai Hírlapnak Hajnal Edit városmarketing-referens elmondta, testvérvárosunk a közeljövőben olasz nyelvű útikönyvekkel is szeretné megajándékozni Gyula városát, mellyel kapcsolatban már tárgyalnak a gyulai könyvtár vezetőségével.

Giorgio Cesari és Luisa Cigognetti. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2015. február 11. 00:14
Giorgio Cesari: A két település közötti, több mint 50 éves kapcsolat valóban igazi barátságnak nevezhető
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)