Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem okoz gondot a gyulai utak hó- és síktalanítása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. február 02. 13:00
Nem okoz gondot a gyulai utak hó- és síktalanítása
Amint rákezdett a havazás, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. munkatársai rögvest munkához láttak
Rendben halad a hó- és síktalanítás. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Már azt hittük, hogy az idei telet szürkeségben kell eltöltenünk, de a héten térségünkbe is érkezett egy kis fehérség. A városunkban hó- és síktalanítási feladatokat ellátó Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. munkatársai rögvest munkához láttak, hogy a közlekedőknek minél kevesebb gondja akadjon a téli csapadékkal.

A Gyulai Hírlapnak Bányai György, a társaság üzemvezető-helyettese elmondta, a havazás ugyan kicsit intenzívebbre sikerült, mint ahogy a meteorológia előre jelezte, de nem okoz problémát a hétfő hajnal, illetve délelőtt hullott mintegy 5-6 cm hóréteg. Reggel alighogy megkezdődött az intenzív havazás, a Mercedes sószóró munkagép és a cég munkatársai elindultak, hogy megkezdjék az utak takarítását, sózását.

Az üzemvezető-helyettes kifejtette, először a város úthálózatának fő nyomvonalait kezdték hó- és síktalanítani, ezután következtek a másod- illetve harmadrangú utak. Ezzel egy időben mintegy 25 parkgondozó és 40 közhasznú munkás hozzáfogott a járdák, buszmegállók, lépcsők, hidak, gyalogátkelők takarításához. A folyamatos havazás miatt elindult a hótoló lappal felszerelt traktor is, amely a lakóövezetek útjain kezdte el dúrni a havat, egy kisebb gép, amely a kerékpárutakat, parkolókat szabadítja meg a téli csapadéktól, valamint további három parkgondozó-teherautó is megkezdte a hótalanítást. Ezenkívül igénybe kellett venni két külső vállalkozó segítségét is, akik egy-egy Bobcat típusú homlokrakodóval ellátott munkagéppel a sétányokon és a kerékpárutakon kezdtek hozzá a hó eldúrásához.

Bányai György hozzáfűzte, január elején további 100 tonna sót vásároltak, úgyhogy megfelelő mennyiségű készlet áll a város rendelkezésre, így Gyula akár egy komolyabb, hosszabb havazási ciklust is át tud vészelni. A helyi önkormányzati rendelet szerint az ingatlanja előtt minden lakos köteles eltakarítani a havat, és csúszásmentesíteni az utakat. Ehhez házi viszonylatban a só alternatívájaként a forgácsot, fűrészport, salakot, hamut ajánlott használni. A város helyi védettség alatt álló területein, mint például a Csigakertben, a várkertben, a Szent Miklós-parkban a hó- és síktalanítást a társaság nitrogénalapú műtrágyával végzi.  

A sokéves átlagot figyelve januárban 30 mm csapadék hullott Gyulán, ehhez képest az idei év első havában majd a duplája, 60 mm esett környékünkön. A következő napokban eléggé változékony időjárás várható régiónkban, éjszakára jellemzően 0 Celsius-fok alatt marad a hőmérő higanyszála, napközben pedig plusz fokok várhatók. Az előre jelzett csapadékos időjárás ezért az éjszakai órákban havazás, nappal pedig eső formájában jelenik meg.

      

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)