Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sportbálon tüntették ki a 2014-es év legeredményesebb gyulai sportolóit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • SPORT • 2015. február 01. 12:30
Sportbálon tüntették ki a 2014-es év legeredményesebb gyulai sportolóit
A Gyula város sportjáért elismerést idén Regele Piroska érdemelte ki
Az idei sportbál legjobbjai. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Immáron 20. alkalommal rendeztek nagyszabású Sportbált és Díjátadó gálát január 31-én a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A nagy múltra visszatekintő eseményen a 2014-es év legkiemelkedőbb sportolóit, edzőit és sportvezetőit díjazták, akiket mintegy négyszáz fős vendégsereg ünnepelt. A gálaestet dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere nyitotta meg, majd Torma Béla sportért felelős tanácsnok köszöntötte a jelenlévőket.

Dr. Görgényi Ernő egy örömteli hírrel indította beszédét, miszerint aznap Süli Richárd gyulai sportoló Pozsonyban, az ifjú tehetségek olimpiáján 800 méteres síkfutás számban aranyérmet szerzett. A továbbiakban a városvezető a képviselőtestület által 2013-ban elfogadott sportkoncepcióról tett említést, melyhez kapcsolódóan kiemelte, elsődleges feladatuk, hogy minél több ember életének szerves részévé váljon a rendszeres sporttevékenység. Ehhez azonban szisztematikus és átgondolt nevelésre, infrastrukturális fejlődésre van szükség. A jövőt illetően dr. Görgényi Ernő a városi sporttelep további felújításának tervét vázolta fel a jelenlévők előtt.

-  A fejlesztések mellett legalább ilyen fontosak azok a lehetőségek, melyeket a gyulai egyesületek, szervezetek nyújtanak a fiataloknak, de elengedhetetlen az edzők és szakemberek áldozatos munkája, és az egészséges életmód népszerűsítése is. A leghatékonyabb azonban mégiscsak a jó példa. A ma átadásra kerülő díjak éppen ezért olyan fontosak. A kitüntetettek követendő példaként állnak mások előtt. Személyükkel megmutatják, lehet magas szinten sportolni, és ezzel dicsőséget szerezni az országnak, a városnak, az egyesületnek, az iskolának, a családnak, vagy éppen a csapatnak – mondta megnyitó beszédében dr. Görgényi Ernő.

Torma Béla Gyula Város Önkormányzata és lakossága nevében köszönetét fejezte ki mindazon szakembereknek és szülőknek, akik támogatták a gálaesten jutalmazott tehetséges fiatalokat.

-  Egy hosszú munka hozta meg azt az eredményt, ami miatt ezek a fiatalok itt lehetnek. Mindenki tette a dolgát, de főleg a gyerekek, akik rendszeresen jártak edzésre azért, hogy egészségesebbek, ügyesebbek legyenek és nyerjenek. Hogy megmutathassák ma itt nekünk, illetve otthon a családnak, szűkebb és tágabb környezetüknek azt, hogy ők valamit elértek, valamiért tettek, folyamatosan dolgoztak, és ezzel példát mutatnak nekünk abban, hogy igenis a folyamatos, hosszú munkának mindig megvan az eredménye – hangzottak Torma Béla szavai.

Torma Béla hozzátette, úgy véli, minőségi előrelépésnek számít, hogy Gyula Város Önkormányzata a sportkoncepcióval összhangban az utánpótlásnevelésben térítésmentes intézményhasználatot biztosított a sportolóknak.

Az ünnepi gondolatok után a Karáné Vidó Kata vezette Energy Dance Cool Hip-Hop táncszínház bemutatóját tekinthették meg a bál vendégei, majd kezdetét vette a díjkiosztó.

Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen először a Gyula Város Sportjáért elismerést adták át, amelyet idén Regele Piroska érdemelt ki, aki a város valamennyi sporteseményén részt vesz, többnyire rendezőként. Regele Piroska 1996. óta szervezi meg városunkban az Országos Szenior Úszóbajnokságot, összefogja az úszást és lelkesen tartja össze a versenyzést szerető fiatalokat és idősebbeket is.

Az Év női sportolója Pilán Tímea labdarúgó lett, aki a közelmúltban vehette át a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség által alapított „Az év női sportolója” címet is. Felkészítő edzője Molnár Zoltánné. A férfiaknál a tavalyi évhez hasonlóan Szabó Sándor atléta kapta meg a kitüntetést, aki számos kimagasló eredményt ért el pályafutása során, így többek között a franciaországi hegyifutó Európa Bajnokságon minden idők legjobb magyar helyezését érte el. Felkészítő edzője Kertes István.

A csapatok közül az NB II-es futsal bajnokság kétszeres második helyezettje és ezáltal egyben az NB I-es szereplést is kiharcoló Gyulai Amazonok női labdarúgó csapata vihette haza az „Év csapata” kupát, edzőjük Molnár Zoltánné. Második helyen a Tenisz Szabadidő Sport Club csapata végzett, amely a tavalyi másodosztályú országos bajnokságban harmadik helyezést ért el, edzőjük Kovács Zoltán. Az év csapata kategória harmadik helyezettjei a GYSE NB-II-es férfi kézilabdázói lettek, akik bejutottak az NB II délkeleti csoportjába, edzőjük Gazsó Mátyás.

A 2014. évi város sportjáért címek ifjúsági-leány kategóriájának első helyezettje a számos hazai és nemzetközi verseny bajnoka és dobogósa, Daka Anett úszó lett. A második helyért járó serleget Herdeló Dorottya atléta vehette át, aki a serdülő országos bajnokság 300 méteres síkfutásának bronzérmese. A harmadik helyen pedig az NB II-es junior együttes meghatározó játékosa, Bozó Anna kézilabdázó végzett.

A fiú kategória legjobbja a háromszoros magyar bajnok, Süli Richárd atléta lett, akit beválogattak az azerbajdzsáni ifjúsági olimpia európai selejtezőjére készülő magyar válogatott keretébe, ahol 800 méteren versenyzett és 10. helyezést ért el Európában. Második helyen Jakus Roland úszó végzett, aki számos hazai és nemzetközi verseny bajnoka, dobogós helyezettje, míg a kategória harmadik helyezettje a karate harcművészetét képviselő Imre Márton lett.

A Város sportjáért ifjúsági csapat kategóriában az első helyért járó kupát a Gyulai Várfürdő fiú úszó csapata – Jakus Roland, Vig Gergely, Vig Imre, Nagy Christopher – emelhette a magasba, míg a második helyezést a Gyulai Termál FC U17-es ifjúsági labdarúgó csapata szerezte meg, mely a 2013/14-es bajnoki szezonban az NB II-es bajnokság 5-ik helyén végzett. A dobogó harmadik fokára a várfürdő leány úszócsapata – Havas Anna, Orodán Panna, Burás Annamária, Daka Anett – „léphetett fel”.

Az év edzője címért járó serleget számos kimagasló eredményt elért gyulai felkészítő érdemelte ki. Az év edzője kupát vehetett át Molnár Zoltánné, Kertes István, Kovács Zoltán, Gazsó Mátyás, Majorné Horváth Izbella, Tóth András, Torma György és Szentléleki Béla.

A fogyatékkal élők között a 2014-es év legeredményesebb sportolója Bíró Bernadett Nusi úszó lett, aki számos országos bajnoki címmel büszkélkedhet, valamint ő képviselheti majd országunkat a 2015. évi Los Angelesi Speciális Olimpián. Edzője Ráfi Tünde, aki már több éve lelkiismeretesen és türelemmel edzi az ép és a speciális törődést igénylő úszónövendékeket. A kategóriában különdíjat vehetett át Herczeg János bowlingozó, úszó, Jenei Zoltán úszó, valamint Ale Patrícia és „Do” nevű kutyája.

Ezután a Szilágyi Sándor Alapítvány Emlékdíjának átadása következett, amelyet Tövisháti Zsombor kézilabdázó vihetett haza, aki az aktív versenyzés mellett az utánpótlás-nevelésben is tevékenykedik.

A díjátadót Gyula város legtehetségesebb ifjú sportolóinak jutalmazása zárta, mely során a serlegeket a Sport Szaktanácsadó Testület döntése alapján adták át a tehetséges gyulai fiataloknak. Kupát vehetett át Házi Márk (teke), Vig Gergely (úszó), Morár Dániel (modellező), Baka Szilvia (atléta), Burás Annamária (úszó), Illyés Enikő (agility), Betyó József (karate), Zvolenszki Richárd (íjászat), Ottlakán Péter (sakk) és Horváth Soma (vívó)

A díjátadások után az esti menüt a Gyulakonyha Kft. szervírozta, majd kezdetét vette a tánc, melyhez a talpalávalót az Antovszki Band biztosította.

 

A Gyula Város Sportjáért elismerést idén Regele Piroska érdemelte ki. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2015. február 02. 10:20
A Gyula város sportjáért elismerést idén Regele Piroska érdemelte ki
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)