Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 230 diák fejezi be idén tanulmányait a gyulai Göndöcs Benedek Középiskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. január 30. 21:30
230 diák fejezi be idén tanulmányait a gyulai Göndöcs Benedek Középiskolában
Nyolc osztály maturandusainak gallérjára tűztek szalagot az iskola szalagavató ünnepségén
A Göndöcs Benedek Középiskola szalagtűzőjén. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Nyolc végzős osztály diákjainak mellkasára tűztek szalagot január 30-án, a Göndöcs Benedek Középiskola Don Bosco Sportcsarnokában. Az intézményben idén a levelező tagozatos csoportokkal együtt összesen 11 osztály 230 tanulója fejezi be középiskolai tanulmányait. Az intézet szalagavatóján a végzős diákok bevonulását és a Himnusz közös eléneklését követően verses-zenés ünnepi műsort tekinthettek meg a jelenlévők.

A színes produkciókkal tarkított ünnepség keretében többek között a Czeglédi Katalin vezette iskolai énekkar is fellépett. A műsorszámok között elsőként az alsóbb éves tanulók köszöntek el hamarosan felnőtté váló társaiktól, majd a végzősök is búcsút mondtak a mögöttük álló diákéveknek.

A diákok produkcióit és beszédeit követően Kónya István alpolgármester köszöntötte az érettség küszöbén álló ifjakat. Az alpolgármester kiemelte, a szalag egyben jelvény is, amely az együvé tartozást testesíti meg. Egy olyan szimbólumot, amire büszkének kell lenni, hiszen a Göndöcs Benedek Középiskola nemcsak városunkban, de megyei szinten is komoly értékeket teremt.

- Az évek során szerintem már megtanultátok, hogy a sikert nem adják ingyen. Azt is megtanultátok valószínűleg, hogy a sikerhez legalább négy alapvető dolog kell, hogy bennetek legyen: akarat, kitartás, tudás és alázat. Ha ez a további életetekben meglesz, akkor nagyon sok mindent el tudtok érni. Ne feledjétek ezt a négy szót! Jól véssétek bele a szívetekbe és az eszetekbe! Az, hogy milyen jövője lesz országunknak, rajtatok is múlik – intézte szavait a végzős évfolyam diákjaihoz Kónya István.

A rendezvényen dr. Czirok Sándor, az intézmény igazgatója is köszöntötte a maturandusokat.

- Ma egy nagyon ősi szertartás részesei vagytok. Amikor föltűzzük a szalagot és az iskolai címert, az valóban azt is jelenti, hogy ti ennek az erős köteléknek, a Göndöcs iskolának, ennek a közösségnek a részei vagytok. Bízom benne, hogy ezt és a jelképek által közölt üzeneteket nem fogjátok soha elfelejteni. Ez is nyújtson nektek erőt a későbbiekhez, hiszen nagy kihívások előtt álltok – mondta beszédében dr. Czirok Sándor.

Az igazgató hozzátette, bár ezt a csatát egyedül is meg lehet vívni, az iskola, a tanárok, a szülők és a diáktársak épp azért vannak, hogy segítséget nyújtsanak benne. Ezt a fajta összefogást a kanadai vadludakéhoz hasonlította, ezek a madarak ugyanis akár 70 százalékkal hosszabb utat is képesek megtenni csapatban, mint egyedül.

A műsorszámok és köszöntők után kezdetét vette a szalagtűzés várva várt ceremóniája. A szalagokat Karsai Károly diakónus szentelte meg. A jeles nap során nyolc végzős osztály tanulóinak gallérjára tűzték fel a felnőtté válás szalagjait. A valétálási ünnepség ezt követően további zenés produkciókkal, valamint filmvetítéssel folytatódott, majd a végzős évfolyam hagyományos keringő-bemutatójával zárult. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)