Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Körmendi Klára brillírozott a magyar kultúra gyulai ünnepén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fekete Cintia • KULTÚRA • 2015. január 23. 10:00
Körmendi Klára brillírozott a magyar kultúra gyulai ünnepén
Kónya István: Főhajtással kell megemlékeznünk legfontosabb közös kincsünkről, a magyar kultúráról
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Színvonalas hangversenyen adózhatott a magyar kultúra oltára előtt a gyulai zenepártoló közönség január 22-én a gyulai városháza dísztermében. A gyulai önkormányzat által megrendezett ünnepélyes esemény a nemzeti himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Kónya István alpolgármester ünnepi beszédét kísérhették figyelemmel a jelenlévők.

- Ez az a nap, amikor főhajtással kell megemlékeznünk legfontosabb közös kincsünkről, arról, amely megkülönböztet bennünket más népektől: a magyar kultúráról. Nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé. Hiszen nemcsak a magyar sors, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek föl gyönyörű himnuszunkban, hanem a nép által átörökített, megőrzött, tudatunkban folytonosan jelenlévő és belőle építkező kultúra is – kezdte beszédét Kónya István.

Az alpolgármester hangsúlyozta, valamennyi gyulai szívét büszkeség kell, hogy eltöltse, hiszen nemzeti imádságunkat városunk nagy szülötte, Erkel Ferenc zenésítette meg. Kónya István beszédében arról is említést tett, hogy a magyarság fennmaradását talán épp annak köszönhetjük, hogy mindig voltak olyan nagyjaink, akik tetteikkel és cselekedeteikkel előrébb vitték nemzetünk fejlődését. Ezer éves kultúránk azonban bizonyosan nem maradhatott volna fenn egyedülállóan kifejező anyanyelvünk művelése nélkül. Kónya István hozzátette, legalább ilyenkor, magyarságunk jeles ünnepén jussanak eszünkbe a magyar nyelvért, annak megőrzéséért, használatáért vívott küzdelmek.

- Büszkén mondhatjuk, hogy a kultúra magyar városában élünk. Hosszú évek áldozatos, sokszor erőn felül vállalt és elvégzett feladatok eredményeként vívjuk ki évről évre mindazokat az elismeréseket, melyeket a kultúrával összefüggésben hallunk a városunkba érkezőktől. Így van ez valamennyi Shakespeare Fesztivál után vagy a különféle helyszíneken megvalósuló kulturális, zenei, szórakoztató rendezvényt követően. Gyula ettől az, ami. A Dél-Alföld legismertebb és legkedveltebb turisztikai települése, és ebből a jövőben egy cseppet sem kívánunk engedni – mondta beszédében Kónya István.

Az ünnepi gondolatokat követően Körmendi Klára, Liszt- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zongorista hangversenyét hallhattuk, ám ezt megelőzően maga a művész is köszöntötte a megjelenteket, amelyből megtudtuk, hogy 4 évvel ezelőtt épp ő avatta fel a dísztermi zongorát.

A koncert során a zongoraművész Liszt Ferenc Szózat és Himnusz című darabjaival, Kodály Zoltán Meditáció című művével, valamint Liszt Ferenc A Villa d’Este szökőkútjai és Bartók Béla Allegro Barbaro című szerzeményével kedveskedett a hallgatóságnak.

A termet hirtelen az őszinte ámulat megbabonázott csendje töltötte meg, miközben a falak ijesztő mélyek és csengő magasok csobogásától zengtek. Szinte hallani lehetett a művésznő bűvös brillírozásának csillogását. A díszterem festményeinek alakjai is mintha mosolyogtak volna az elragadó muzsika hallatán. A hangverseny a közönség abszolút tetszését is elnyerte, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a szűnni nem akaró vastapsnak hála Körmendi Klára végül egy ráadásprodukcióval, Bach d-moll toccata és fuga című tételével zárta a magyar kultúra napjának gyulai ünnepélyét.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2015. január 23. 10:00
Kónya István: Főhajtással kell megemlékeznünk legfontosabb közös kincsünkről, a magyar kultúráról
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)