Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bemutatják Czeglédi Imre Munkácsy Gyulán című kötetének megújított kiadását

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2015. január 29. 11:00
Bemutatják Czeglédi Imre Munkácsy Gyulán című kötetének megújított kiadását
Január 30-án 17 órától a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasótermében
A Mogyoróssy János Városi Könyvtár Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A 2014-es esztendő Munkácsy-emlékév volt, tisztelegve a festőfejedelem születésének 170 esztendős évfordulója előtt. Bár Munkácsy Mihály gyulai kötődése talán kevéssé ismert, mégis fontos szem előtt tartani, hogy festői pályája innen indult, itt teremtődtek meg az alapjai művészetének.

– A Gyulai Várszínház egy musical előadásával emlékezett meg az évfordulóról, a Gyulai Polgármesteri Hivatal pedig megjelentette Czeglédi Imre Munkácsy Gyulán című kötetének megújított kiadását. Az év végén azonban már nem adódott alkalom a legutóbbi kutatási eredmények bemutatására. Hogy ezek melyek voltak, azt minden érdeklődő megtudhatja a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület és a városi könyvtár közös programján január 30-án 17 órától a könyvtár Simonyi-olvasótermében, ahol az új kiadásról dr. Czeglédi Imrét dr. Szabó Ferenc kérdezi majd. Az új Munkácsy Gyulán kötet a bemutatóesten megvásárolható – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Dézsi János könyvtárigazgató.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)