Ez disznóság! – kiáltott fel Jóska. – Disznóóóóóság a javábóóóóóól! – tolta meg nyomatékosítás végett az ó-kat, hogy mindenki számára, aki abban a pillanatban állta körbe őt, a Hentes Jóskát, illetve a belsőségeiben feltárt kétmázsás kocát, világos legyen az, amit most lát. Megdörzsölte a szemét, de ugyanazt látta tovább. Majd egy pillanattal nem később két hatalmasat ütött saját combjára, hogy dühe szálljon így ki testéből.
Ez minden bizonnyal néptáncos korából ragadt meg benne, igaz, akkor még Jóska leányokkal forgolódott, nem disznókkal. Levegőből se sok volt ebben a pillanatban a leszúrt disznó körül, olyan szorosan állták körbe, Hentes Jóska és az amatőr böllérek, akiknek pálinkagőzös szájuk is tátva maradt, a látvány ugyan csöppet sem volt nyálcsorgató, inkább gyomorforgatónak nevezhető, de szerencséjükre a szúrás előtt meg után, a perzselés közben és alatt, kellemesen beszlopáltak a jó kis gyulai szilvóriumból.
– Mi legyen most??? – vakargatták sapkájuk alatt a fejbőrt a disznótorra egybegyűltek. Azon tanakodtak az atyafiak meg Hentes Jóska, hogy ez így egyáltalán nem járja ám. Jóhiszeműen vették meg a sertést az egyik gyulai tanyán, megadták érte a kilencvenezer forintot. Elhozták. Megszúrták. Szépen megperzselték. Most pedig itt állnak a fehérre tisztított bőrű, kibontott sertés felett, s a látványtól meg a dühtől gyomrukkal forog a szemük.
– Én aztán most felhívom!!! – mondta, és dobbantott gumicsizmás lábával egyet a betonplaccon Jóska. Az eladóval folytatott beszélgetés azonban parttalan és hangos vitába fulladt. Közben a konyhában ott áll minden szépen előkészítve, a fűszerek, a rizs, a káposzta, a kimosott belek. Tényleg minden gyönyörűen elő volt készítve erre a reggelre…
Pálinkameleg gyomruk éhesen korgott a hagymás vér után. Arcukon a januári nap hideg fényverejtéke csorgott végig, ahogy elindultak, vissza, vissza a gyulai tanyára. A hatalmas koca élettelen hústeste méltóságteljesen zötykölődött az utánfutón. Óvatosan közelítették meg a házat, nem akarták, hogy észrevegyék őket. Az udvaron nem volt senki. A veranda előtt lévő asztalhoz cipelték az állat kihűlt testét, ahogy kiterítették az asztalon, belsőségeiben a vérmérgezés fekete és bűzös nyomai újra láthatóvá válták. A „böllérlegények” egész úton hazafele azon viccelődtek, hogy vajon milyen buta képet vág majd a szószegő gazda, ha újralátja kocáját.
