Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vissza a kőkorszakba - A civilizációs betegségek okait fejtegette Gyulán a paleo hazai szakértője

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. december 28. 14:00
Vissza a kőkorszakba - A civilizációs betegségek okait fejtegette Gyulán a paleo hazai szakértője
Szendi Gábor szerint a paleolit étrenddel a cukorbetegség, a rák és szívbetegségek is megelőzhetők

A paleolit életmódról tartott előadást a téma hazai szakértőjének tartott Szendi Gábor a Gyulai Várszínház kamaratermében. A klinikai szakpszichológus hangsúlyozta, a paleo nem divatirányzat, hanem tudományos válasz arra, hogyan előzhetők meg és gyógyíthatók a civilizációs betegségek. Mint kifejtette, a paleolit étrend követői modern körülmények között igyekeznek rekonstruálni az ősi táplálkozási szokásokat.  

Szendi Gábor szerint emésztőrendszerünk ahhoz a környezethez alkalmazkodott, amelyben az ember az evolúció során kifejlődött. Táplálkozásunk a földművelés elterjedésével átalakult, majd a 19. század végén az iparosodás és az urbanizáció következtében gyökeresen megváltozott. Az előadó kiemelte: a ma is kőkorszaki körülmények között élő természeti népek egészségesebbek, mint mi, a daganatos megbetegedések, a szív- és érrendszeri, az autoimmun, valamint a cukorbetegség is ismeretlen számukra. Ebből a tényből kiindulva született meg a gondolat, hogy az ősi étrend követése megvéd ezektől a betegségektől – tette hozzá.

Noha mi, magyarok lényegesen jobb életkörülmények között élnünk, mint a természeti népek, átlagos élettartamunk alig tér el az övékétől, pedig technikai fejlettségünkből adódóan legalább 20-30 évvel nagyobb kort kellene megérnünk. Szendi Gábor a nyugati világban jelentkező élethosszcsökkentő hatások közé sorolta egyebek mellett a rossz táplálkozást, valamint a mozgás-, a fény-, a vitamin- és az ásványianyag-hiányt.

A pszichológus azt tanácsolta, együk azt, ami ősi környezetünkben található. Ahogy a természeti népek is teszik, fogyasszunk húst és növényeket, illetve kerüljük a tejet, a tejtermékeket, a hüvelyeseket, a növényi olajokat, a gabonaféléket és a finomított szénhidrátot. A paleolit étrendből ugyancsak száműzték a burgonyát, a rizst, a kukoricát, a fruktózt, a szóját és a földimogyorót, ugyanakkor a fogyasztható élelmiszerek listáján szerepel a tojás, az olívaolaj és az olajos magvak.  

Szendi Gábor elmondta: a burgonya és a rizs magas vércukorszintet kiváltó gyorsan felszívódó szénhidrátot, míg a hüvelyesek egy lektin nevű fehérjecsoportot tartalmaznak. Utóbbiak áteresztővé teszik a bélfalat, ami allergiát és autoimmun betegségeket idézhet elő – ecsetelte az előadó. A paleolit táplálkozás hívei a növényi olajokat a bennük lévő omega-6 zsírsav miatt nem fogyasztják, ezeket ugyanis gyulladáskeltő hatásúnak tartják.

A paleolit életmód szakértője hangsúlyozta: a zsírt és a húst energiaráfordítással bontja le a szervezet, ezért ezek a legkevésbé hizlaló ételek. Mint kifejtette, nincs összefüggés az állati zsír fogyasztása, illetve a szív- és érrendszeri betegségeket között, erre bizonyíték, hogy a kizárólag zsír és fehérje fogyasztását előíró ketogén étrend egy 2007-es vizsgálat szerint nem föl-, hanem levitte az összkoleszterinszintet.

Szendi Gábor rámutatott, a finomított szénhidrát fogyasztása hirtelen megemeli a vércukorszintet, ami hiperinzulizmust, szervezetszintű gyulladást, végül metabolikus szindrómát idézhet elő. Utóbbi vezető tünetei közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség. Emellett a gyulladás hatására neurológiai betegségek, depresszió, sokízületi gyulladás, lupus, asztma és ekcéma jelentkezhet.

A paleolit életmódhoz kapcsolódó elmélet szerint a rák kialakulásáért szintén a finomított szénhidrát, illetve a nyugati táplálkozással együtt járó D-vitamin-hiány a felelős. A szakember a K2-vitamin szerepéről is szót ejtett, mint kifejtette, az érelmeszesedés és a csontritkulás is összefüggése hozható ennek hiányával. 

        

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)