Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ezer adag étellel és 70 zsák ruhával tették teljesebbé a gyulai rászorulók karácsonyát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • HÍREK • 2014. december 27. 13:00
Ezer adag étellel és 70 zsák ruhával tették teljesebbé a gyulai rászorulók karácsonyát
A 44. alkalommal szervezett ételosztáson mintegy húszan nyújtottak segítséget a nélkülözőknek
A 44. ételosztáson. Fotó: Gyulai Hírlap - Csomós Éva

Ötszáz adag halászlé, ötszáz adag túrós csusza, több liternyi forralt bor és 70 zsák használt ruha jutott el a rászorulókhoz a 44. étel- és ruhaosztás során a gyulai gazdaudvarban. A kisgazda székház udvarán december 23-án tartott, immár hagyományosnak nevezhető eseményen mintegy 100 kg pontyból készült a halászlé.

Az idei karácsonyi adományosztó rendezvényen mintegy húszan tettek azért, hogy minél többek számára válhasson teljesebbé a karácsony. Balogh Lajos és a Gyulai Gazda és Polgár Egyesület, a Gyulai Kert és Tanyatulajdonosok Egyesülete, a Gyulai Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör tagsága, valamint magánszemélyek vettek részt az ételek elkészítésében és a ruhaneműk szétosztásában.

- Az adagokat a konyhai mérce szerint állapítjuk meg, egy merőkanál leves hozzávetőlegesen 4 dl-nek számít, egy-egy ételhordónyi ételből pedig gyakran 3-4 fő is eszik. Arra nincs rálátásunk, hogy pontosan mennyi emberhez jut el az étel, mert itt mi csak azokkal találkozunk személyesen, akik érte jönnek és elviszik – mondta a Gyulai Hírlap érdeklődésére Balogh Lajos önkormányzati tanácsnok, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) megyei alelnöke, aki 2006 óta szervez rendszeresen étel- és ruhaosztást.

A 44. alkalommal szervezett segítségnyújtásra most is magánszemélyektől, egyesületektől, szervezetektől érkeztek a felajánlások. A halászlé alapanyagát a hortobágyi Halgazdaság Zrt. és Dankó István haltenyésztő ajánlotta fel Szarvasról, valamint a Víz-Hal-Ember Alapítvány, amely a magyar halak tenyésztésével és népszerűsítésével foglalkozik. A hetven zsáknyi használt ruhát a XI. kerületi Kelenvölgyi Polgárok Köre gyűjtötte össze, és ajánlotta fel a gyulai rászorulóknak.

Az adományosztáson dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere is jelen volt, ki rövid, ám nagyon emberséges szavakat intézett az egybegyűltekhez.

- Mindig is voltak és mindig is lesznek olyan embertársaink, akik olyan élethelyzetbe kerülnek, amelyhez mások jóindulata és segítsége kell. Ne felejtsük el, hogy bármelyikünk kerülhet az élete során olyan helyzetbe, amikor ki kell nyújtania a kezét, és bizony jó néven vesszük, ha az ilyen helyzetekben megfogják azt, és felsegítenek bennünket a bajból. Ilyenkor kellenek olyan jószívű és jó szándékú önkéntesek, akik hajlandók arra, hogy időt-energiát nem kímélve tegyenek azért, hogy akinek szüksége van, próbáljanak segítségükre lenni. Most is ez történik, ráadásul épp egy olyan időszakban, amikor egyébként is mindennek arról kell szólnia, hogy szeressük egymást, igyekezzünk egymást megérteni, legyünk türelmesek és próbáljunk adni valamit – mondta a városvezető.

Dr. Görgényi Ernő kiemelte, Balogh Lajos és barátai az év más részében is odafigyelnek arra, hogy akik szűkölködnek, azoknak próbáljanak adni. Elhivatottságukhoz erőt és egészséget, a jelenlévőknek pedig azt kívánta, hogy „egy könnyebb és boldogabb év következzen”.

 

Dr. Görgényi Ernő és Balogh Lajos. Fotó: Gyulai Hírlap - Csomós Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)