Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hétvégén tartották a gyulai teniszezők idényzáró vacsoráját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2014. december 19. 14:00
Hétvégén tartották a gyulai teniszezők idényzáró vacsoráját
A díjátadó az utánpótláskorúak ajándékozásával kezdődött
A Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub. Fotó: Gyulai Hírlap

Szombaton rendezte meg a Tenisz Szabadidő Sport Klub a klubtagjai számára az immár hagyományossá vált idényzáró vacsoráját, amely egyben a városi teniszbajnokság díjátadója is.

A klubtagok szép számban jelentek meg, a vezetőség számára külön öröm, hogy rengeteg gyermek tagja van az egyesületnek. Az idényzárón Kovács Zoltán köszöntötte a megjelenteket, megköszönte Gyula Város Önkormányzatának a támogatást, a szponzoroknak a segítséget és a szülőknek az áldozatos munkájukat.

A díjátadó az utánpótláskorúak ajándékozásával kezdődött, akik egy, a klub emblémájával ellátott pólót vehettek dr. Bartóki Lászlótól és Kovács Zoltántól.

Ezután a városi bajnokság eredményhirdetése következett, ahol az alábbi eredményekről számoltak be. Nők: 1. Gyúrkó Anita, 2. Nánási Anna, 3. Szabó Anikó. Női páros: 1. Gyúrkó A.–dr. Nagyné Sullay Márta, 2. Nánási A.–dr. Kövesdi Józsefné, 3. Nagy Réka–Schneider Éva, férfi egyéni: 1. Lovász Zoltán, 2. Oláh Imre, 3. Csernus István és Kovács Zoltán, férfi páros: 1. Lovász Z.-Kincses Bence, 2. Havas Dániel–Vincze Balázs, 3. Csernus István–Kisházi Károly és Kucsera Mihály-Havasi Róbert.

Ezután értékelték a csapatok eredményeit, hiszen az OB II-es bajnokságban szereplő férfiak a harmadik helyen zárták a bajnokságot, míg a nők a megyei bajnokságban a második helyen végeztek. A vacsora előtt átadták az Id. Kovács Zoltán Emlékserleget, amelyet az adott év legeredményesebb játékosa nyer el egy évre. Idén a fiatal tehetség, Lovász Zoltán vihette haza a vándorkupát, amelyet Csukásné Kovács Katalin adott át. A díjátadó után vacsorával és vetélkedővel búcsúztatták az évet a teniszklub tagjai.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)