Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Remek első félidei játékot játszottak a gyulai kézilabdások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2014. december 05. 15:00
Remek első félidei játékot játszottak a gyulai kézilabdások
Igazi alsóházi rangadót hozott a két csapat összecsapása
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Gyulai SE–Makó 34–30 (21–14).

NB II-es női bajnoki kézilabda-mérkőzés, Gyula, 100 néző. V.: Major, Takács.

Gyula:  BorsósErdődy 6, Rácz 3, Gebei 2, Dávid 1, RAFFAI-SUCH 6, Ancsin13. Cs.: Kerekes (kapus) Jámbor 2,Török 1, Márkus, Turák, Rokszin, Komlósi. Edző: Szabóné Vass Gabriella. Kiállítások: 10, illetve 6 perc, Büntetők: 8/7, illetve 7/5. Az ellenfél legjobb dobói: Kovács 11, Kürti 8, Szebehelyi 5.

Igazi alsóházi rangadót hozott a két csapat összecsapása. Mindkét csapat nyílt sisakkal vette fel a küzdelmet, a hazai csapat a remek védekezésének köszönhetően a 17. percben már hat góllal vezetett. A vendéglátók mind támadásban, mind pedig védekezésben összeszedett, fegyelmezett játékot produkáltak, igazi csapatként működtek. A második félidőben jött a már hagyományosnak számító megtorpanás.

A vendégek a hetedik percig 7-4 szériát produkáltak, és három gólra megközelítették a mieinket. Szabóné Vass Gabriella ekkor időt kért, és rendezte a sorokat, innentől már biztos volt a gyulai csapat győzelme. Sajnos a második félidő derekán a hazaiak játékosa, Török Gréti súlyos sérülést szenvedett. A juniorok is nagyszerű játékkal győztek 32-23 arányban. A hölgyek ezzel befejezték az őszi szezont, és készülnek a tavaszi folytatásra.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)