Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai piac szép fenyőjét ovisok díszítették fel

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. november 29. 10:34
A gyulai piac szép fenyőjét ovisok díszítették fel
A karácsonyfa a vásárcsarnok előtti téren kapott helyet
A gyerekek ünnepi műsorral kedveskedtek az árusoknak és a vevőknek. Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Óvodások díszítették fel november 28-án a gyulai piac karácsonyfáját. A gyerekek ünnepi műsorral is készültek, énekeltek, és körjátékokat adtak elő az idén nyáron  átadott vásárcsarnokban. 

Sós Judit, a gyulai polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályának vezetője a Gyulai Hírlapnak elmondta:  immár hagyománnyá vált, hogy a város egyik legfontosabb közösségi terének számító piacon karácsonyfa-állítással teremtenek ünnepi hangulatot.

– A tavalyi és idei beruházások átadásakor óvodások köszöntötték műsorral a megjelenteket, ezért úgy gondoltuk, hogy most is meghívjuk őket, és örömet szerzünk nekik azzal, ha a saját maguk által feldíszített fát megmutathatják szüleiknek, nagyszüleiknek a hétvégi vásárlás alkalmával – ecsetelte az osztályvezető.

Mint megtudtuk, a piaci árusok a műsor után megvendégelték az ovisokat, meleg teával, lángossal, kürtős kaláccsal, süteménnyel és sok más finomsággal kedveskedtek nekik. A vásárcsarnokban üzletet nyitó Gyulahús Kft. szintén megajándékozta a gyerekeket, és a programba a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete által működtetett Önkéntes Pont is bekapcsolódott. A szervezet önkéntesei a rendezvény lebonyolításában vettek részt.  

Az ünnepségre a galbácskerti, a Béke sugárúti és a Mágocsi úti óvodából érkeztek gyerekek – osztotta meg a részleteket lapunkkal Szilágyiné Solymosi Mária. Gyula Város Egyesített Óvodájának vezetője azt is elmondta: az óvodások maguk készítették el a díszeket. A piac fenyője a vásárcsarnok előtti teret ékesíti majd. 

     

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)