Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tauffer Vilmos-díjat kapott dr. Kovács József, a gyulai kórház korábbi főigazgatója

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. november 27. 20:15
Tauffer Vilmos-díjat kapott dr. Kovács József, a gyulai kórház korábbi főigazgatója
A kitüntetéssel szakmai tevékenységét ismerte el a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság
Tauffer Vilmos-díjjal ismerték el dr. Kovács József szakmai tevékenységét. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő kapta idén a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság által alapított Tauffer Vilmos-díjat. A népjóléti bizottság alelnöke a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Árvay-termében, a Megelőzés szolgálatában című konferencián vehette át a kitüntetést, mellyel a társaságot segítő szakmai tevékenységét ismerték el.

Dr. Görgényi Ernő polgármester, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében elmondta:  a társaság Békés megyei szervezete és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának Reprodukciós Egészség Munkabizottsága hatodik alkalommal rendezte meg Gyulán a kongresszust. A városvezető kiemelte: a konferencia országos jelentőségű, hiszen a társaság tisztújítását is itt tartják. Mint kifejtette, a rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a megelőzés fontosságára.

Dr. Kövesdi József a megyei kórház főigazgató főorvosa beszédében úgy fogalmazott: a család- és a nővédelem fontos háttérintézménye a szülészeti-nőgyógyászati osztály, a gyermekosztály és a perinatális intenzív centrum. A főigazgató hozzátette: az új műtéti tömb elkészültével jelentősen javulnak a gyógyítás feltételei és az újszülöttek életesélyei, hiszen az említett osztályok egy helyre kerülnek.  

Dr. Bártfai György, a szegedi akadémiai bizottság munkabizottságának elnöke elmondta: a szimpóziumon a reprodukciós egészség területeit érintő előadások hangzanak el. Emellett a résztvevők műtéti közvetítést is láthattak a helyszínen.

A Tauffer Vilmos-díjat dr. Bártfai György és dr. Veszprémi Béla, a társaság elnöke adta át dr. Kovács Józsefnek. Az elnök méltató beszédében hangsúlyozta: a kitüntetett nagy mértékben támogatta a társaság munkáját, és kiemelkedő módon képviselte annak eszméit.  

Dr. Kovács József 1975-ben pályakezdő orvosként helyezkedett el a megyei kórháznál, 1983-ban adjunktusi, 1985-ben főorvosi kinevezést kapott. A kórház általános főigazgató-helyettesi posztját 1988–1990 között töltötte be, 1991–2001 között helyettes orvosigazgató volt, míg 2001–2014 között főigazgató főorvos. Jelenleg önkéntes segítőként dolgozik az intézménynél. Munkáját megyei főorvosi és egészségügyi  minisztériumi dicsérettel, valamint Pándy-emlékéremmel is elismerték.

A díjazott úgy fogalmazott: mindent meg kell tenni a népességfogyás megállítása érdekében, ami szélesebb társadalmi és szakmai összefogást igényel. Dr. Kovács József elmondta: a társaság munkáját a kezdetektől fogva támogatja. Mint kifejtette, a szervezet széles körű tevékenységet folytat, amelyben a gyulai szülészeti és nőgyógyászati osztály is részt vesz.

     

Dr. Kovács József. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)