Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Koncertekkel tesznek az egészségvédelemért a gyulavári kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • KULTÚRA • 2014. november 27. 10:30
Koncertekkel tesznek az egészségvédelemért a gyulavári kastélyban
A Sárkányhúzó zenekar interaktív előadással és magyar népzenével szórakoztatta az egybegyűlteket
A Sárkányhúzó zenekar a gyulavári kastélyban. Fotó: Gyulai Hírlap - Csomós Éva

Koncertekkel és kulturális előadásokkal igyekeznek a közösségteremtés, valamint az egészségesebb, tudatosabb életmódra ösztönzően hatni a Gyulavári Kastélyban rendezett programokkal.

Egy, a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatának keretében megvalósított rendezvénysorozat által igyekeznek valamennyi korosztály számára egészségnevelő programokat szervezni a kastélyban.

A nyáron kezdődő és egészen jövő év márciusának végéig eltartó programsorozat egyik állomásaként november 24-én a Sárkányhúzó zenekar szórakoztatta az egybegyűlteket.

A népi muzsikát játszó zenekar tagjai azonban a szórakoztatás mellett szemléletes és interaktív előadás formájában a magyar népzene hangszereit is bemutatták az érdeklődő résztvevőknek.

Az olyan jellegzetes népi hangszerek mellett, mint a hegedű, a brácsa, a citera és a nagybőgő persze az olyan autentikus „kellékek” is előkerültek, mint a kanta, köcsögduda vagy épp az egyszerű evőkanalak, de érdekességként a zenekar tagjai még egy ritkaságszámba menő tekerőlantot is megszólaltattak.

A gyorstalpaló elméleti képzést egy fiatalok által vezetett táncház követte, melyen kicsik és nagyok egyaránt lelkesen tanulták a lépéseket, a zenekar pedig elhivatottan húzta nekik a talpalávalót.

Akinek első pillantásra nem tűnne szembeötlőnek a népzene- és táncház valamint a drogprevenció kapcsolata, érdemes kicsit alaposabban is belegondolnia, hiszen a muzsika és a tánc elemi ereje hasonló tudatállapotok eléréséhez vezethet, ráadásul teljesen legális és építő módon - amit ismert népzenészek és népzenekutatók is egybehangzóan állítanak.

Mindezt persze nem kellett magyarázni a hétfői program résztvevőinek, akik picit maguk is részesülhettek az emelkedett hangulati állapotból.

- A „Drogmegelőzés, egészségvédelem koncertekkel a Gyulavári kastélyban” című programsorozat keretében egyúttal egészségügyi szűréseken is részt vehetnek az ide látogatók, ezúttal a droggal és az alkohollal kapcsolatos kérdésekből álló teszteket töltöttek ki a gyerekek - mondta el a Gyulai Hírlap érdeklődésére Oroszné Árgyelán Ilona intézményvezető hozzátéve, hogy az egészség megóvása, valamint a drogprevenció éppúgy, mint az egészség- és az ifjúságvédelem már egészen kicsi korban jó, ha elkezdődik. - Jövő héten, december 2-án, 10 órakor a kisebb korosztálynak akarunk kedvezni, bábelőadás lesz nálunk, egészségvédelem kapcsán pedig a személyes higiénia témakörében többek között a helyes fogápolás témája kerül elő.

Az intézményvezető hozzátette, valamennyi programjuk alkalmával a kultúra és a szórakozás mellett az egészségvédelem érdekében is igyekeznek hasznos információkat megosztani a vendégekkel, és nem csupán elméletben, hanem gyakorlatban is, hisz vendégeiknek mindig egy kis egészséges harapnivalóval is kedveskednek.

A változatos, minden alkalommal más korosztályt megszólító, díjtalanul látogatható rendezvények sora egészen március végéig tart. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Csomós Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)