Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szép adventi programokkal várja az ünneplőket a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2014. november 28. 17:00
Szép adventi programokkal várja az ünneplőket a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.
Japánkert Barátok Köre készíti a városi adventi koszorút a Kossuth téren
Képünk a tavalyi adventi ünnepségen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Már nincs egy hónap karácsonyig, úgyhogy vasárnap meggyújthatjuk otthonainkban az adventi koszorú első gyertyáját. A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. programjain együtt is ünnepelhetjük a várakozást. Most vasárnap, november 30-án este a Harruckern téren gyúl meg a várakozás első lángja.

– Bőséges programkínálattal várjuk az érdeklődőket az adventi hétvégéken. Ebben az évben is kiemelt szerepet kap a gyulai vár, ahol minden szombaton családi programokkal várjuk a látogatókat. Kézműves foglalkozások, az ünnephez kötődő helytörténeti előadások, jelmezes tárlatvezetés és karácsonyi ízek készítik elő szívünkben az ünnepi perceket – mondta el a Gyulai Hírlapnak Katona Katalin ügyvezető.

Advent első napján, november 30-án, 10 órától népművészeti vásárral, adventi játszóházzal várják az érdeklődőket a Harruckern téren. Vendég lesz az egri Babszem Jankó Gyermekszínház, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, valamint Korpás Éva és zenekara. A 18 órás gyertyagyújtás előtt ünnepi köszöntőt mond dr. Görgényi Ernő, polgármester és az egyházak helyi képviselői: Balázs Viktória, evangélikus lelkész, Kovács Péter, pápai káplán, esperes, Baráth János, lelkipásztor, Matuz József, baptista lelkész és Calinic ortodox egyházi tanácsnok, közreműködik az Erkel Ferenc Vegyes Kar. Ezután közös séta indul a Kossuth térre, ahol a Japánkert Barátok Köre által készített adventi koszorú első gyertyáját is meggyújtják. A helyszínen a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola énekkara teremti meg az ünnepi hangulatot. A gyulai vár minden szombaton családi programokkal várja látogatóit.

A készülődés már most szombaton megkezdődik a várban, november 29-én 10 órától tök és alma sül, s adventi alkotóház indul gyerekeknek. A 11 órától kezdődő előadáson a gyulai németek adventi népszokásait ismerhetjük meg.

A várban december 6-án, szombaton 10 órától helyben sül a kalács, folytatódik az adventi készülődés, és ezúttal 11 órától a gyulai románok népszokásairól hallhatunk. Másnap jön a Mikulás, és a Harruckern téren ünnepi programokkal és teli zsákkal várja a gyerekeket!

December 13-án, 13 órától mézeskalács illatát szimatolhatjuk a várban, az alkotóház után 15 órától a reneszánsz kori karácsonyi szokásokról hallhatnak. Krisztus születésének napját megelőzően, december 20-án 10 órától sül a mézeskalács a várban, és szorgoskodhatnak kicsik és nagyok a múzeumpedagógiai teremben. A jelmezes tárlatvezetés után 15 órától Maróti Jánosnak, a gyulai vár építtetőjének életútját ismerhetik meg.

A rendezvények a gyulai vár aktuális jegyáraival látogathatók.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)