Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai támogatók a közfoglalkoztatottakat is megajándékozták

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. november 28. 13:15
A gyulai támogatók a közfoglalkoztatottakat is megajándékozták
Az adományozás során mintegy hatvan dolgozó többek között télikabátot, cipőt, ágyneműt, gyermekruhát kapott
A gyulai mecenatúra. Fotó: Gyulai Hírlap

A gyulai támogatók ezúttal a közfoglalkoztatottakat ajándékozták meg. Mikus Éva és Gerhard Stengel, valamint segítőik, Koppányi György és Pántosné Kiss Erzsébet az ausztriai Haslau-Maria Ellendből és Németországból származó minőségi használt ruhákat adományozott a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. közmunkásainak.

Az adományozás során mintegy hatvan dolgozó többek között télikabátot, cipőt, ágyneműt, gyermekruhát kapott a gyulai támogatóktól.

– Annyi mindenkit megajándékoztunk már a városban, most úgy gondoltam, hogy azokat segítsük, akik nagyon sokat dolgoznak városunk tisztaságáért, rendjéért – mondta a Gyulai Hírlapnak Mikus Éva.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)