Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A kiemelkedően teljesítő fiatalokat is támogatná a gyulai önkormányzat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. november 20. 23:40
A kiemelkedően teljesítő fiatalokat is támogatná a gyulai önkormányzat
A gyulai képviselő-testület nyílt közbeszerzési pályázatot ír ki az út-, járda-, kerékpárút- és közműépítési munkák elvégzésére
Városi ösztöndíjrendszer kidolgozását kezdeményezte a gyulai képviselő-testület november 20-i ülésen dr. Görgényi Ernő. Az önkormányzat a felsőoktatásban részt vevő, kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő fiatalokat támogatná – mondta el a polgármester. A tanácskozáson döntés született arról, hogy a város nyílt közbeszerzési eljárás keretében választja ki az út-, járda- és kerékpárút-, illetve közműépítési munkákat elvégző kivitelezőt, akivel keretmegállapodást köt. Ennek összege 1,8 milliárd forint, ugyanakkor az előre nem látható munkálatok kivitelezésére a kalkulált költséget 30%-kal megnövelik.
A gyulai képviselő-testület november 20-i ülése. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Az ülést vezető dr. Görgényi Ernő (Fidesz) az önkormányzat háromnegyed éves gazdálkodásával kapcsolatban kiemelte: a város nem költött többet a tervezettnél, továbbra is a takarékosságot tartja szem előtt.

Bod Tamás (Együtt-PM, MSZP) a tájékoztató kapcsán arról érdeklődött, hogy miért rekedt meg a Komló Szálló felújítása. A városvezető úgy fogalmazott: magánberuházásról van szó, a gyulai önkormányzat csupán a közterület rekonstrukciójából vette ki a részét. A polgármester azt javasolta: a képviselő forduljon a vállalkozóhoz kérdésével.

Szalai Györgyöt (Gyulai Városbarátok Köre) szintén felszólalásra sarkallta a gazdasági beszámoló. A városatya elismerően szólt a Remetén végzett mezőgazdasági tevékenységről, amely, mint kifejtette, kiugrási lehetőséget jelenthet az önkormányzat számára.

Dr. Görgényi Ernő az önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzetéről azt mondta: a városnak továbbra sincs működési hitele, saját pénzeszközállományából képes gazdálkodni.

A képviselő-testület a Gyulakonyha Nonprofit Kft. felügyelő bizottságának elnökévé Zsolnai Pétert, tagjaivá Nyíri Mihályt és Szőke Jánost választotta meg. A grémium döntése értelmében a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöki tisztét ezentúl Nadabán János tölti be, tagokká választották Török Jánost és Juhász Józsefet.

A testület bővítette az Egészséges Városért Közalapítvány kuratóriumának taglétszámát, kurátorrá választotta dr. Párducz Lászlót. Az Őszidő Közalapítvány felügyelőbizottságában szintén változás történt Kóra János elnök lemondásával. Helyére Dudás Pétert választották meg a képviselők.

A testület módosította a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodásait, mivel azokat a nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében felül kellett vizsgálnia. A módosítás egyebek mellett a helyiséghasználatra, valamint a gazdálkodással kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására terjed ki.  

A tanácskozáson a Szervezetfejlesztés és hatékonyságnövelés Gyula Város Önkormányzata számára című pályázatról is szó esett. A város korábban 38 millió 815 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a projektre, amely lehetőséget teremtett feladatainak és finanszírozásának újra gondolására.

Baranyó Géza projektvezető beszámolójában hangsúlyozta: a pályázat legfőbb célkitűzés, hogy az önkormányzat gátat tudjon szabni a gazdálkodásában jelentkező hiány újratermelődésének. A pályázati kiírás a vezetői információs rendszer bevezetését is tartalmazta, így a korábbi könyvviteli szoftvert korszerűbbre cserélték. A projekt keretében elkészült tanulmányok több javaslatot is megfogalmaznak. A projektvezető ezek közül kiemelte a e-képviselő-testületet, mint mondta, a papíralapú előterjesztésről az elektronikusra való átállással éves szinten több millió forintot takaríthat meg az önkormányzat. Az új rendszert jövő év januárjától vezethetik be.

A képviselő-testület bruttó 8,5 millió forintot biztosított az Ady Endre utca 8. szám alatti, állami tulajdonú ingatlan külső homlokzatának és utcai kerítésének teljes felújítására. Mint arról lapunk korábban beszámolt, jövő májusban az egykori csecsemőotthonba költözik a munkaügyi kirendeltség. A beruházás szűkös költségkerete miatt az épület külső környezetének rendezése már nem része a kivitelezési munkáknak, erre biztosított forrást az önkormányzat.

A városatyák arról is döntöttek, hogy az út-, járda-, kerékpárút- és közműépítési munkák elvégzésére nyílt közbeszerzési pályázatot írnak ki. A nyertes kivitelezővel a 2015. június 1-jétől 2018. május 31-ig terjedő időszakra köt keretmegállapodást az önkormányzat. A keretösszeg megállapításakor több olyan beruházást is figyelembe vettek, amely várhatóan még ebben a ciklusban megvalósul. Ezek közé tartozik egyebek mellett a Tiborc utca felújítása, a Budai Nagy Antal utcai híd átépítése, valamint a déli ipari park út- és közműfejlesztése.

A képviselő-testület 1,5 millió forint fedezetet biztosított a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázaton való részvétel költségvetésére. Dr. Görgényi Ernő elmondta: idén 47 pályázat érkezett be. Hozzátette: az önkormányzat elkötelezetten támogatója a szociálisan nehéz helyzetben lévő családok gyermekeinek. A városvezető egy határozati javaslatot is előterjesztett egy új, gyulai ösztöndíjrendszer kidolgozására.

            

Baranyó Géza. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)