Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagyszabású, látványos alkotás született a gyulai könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S-T. E. • KULTÚRA • 2014. november 22. 10:00
Nagyszabású, látványos alkotás született a gyulai könyvtárban
Az Ifjúsági Kultúra Kávéház képzős szekciójának diákjai a közelmúltban összegyűltek a Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadótermében
Műhelymunka az Ifjúsági Kultúra Kávéházban. Fotó: Schriffert-Tóth Eszter

Az Ifjúsági Kultúra Kávéház képzős szekciójának diákjai a közelmúltban összegyűltek a Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadótermében. A nap célja az volt, hogy a fiatalok ne csak elméletben vitassák meg a művészeti elképzeléseket, hanem gyakorlatban is maradandót alkossanak.

Nem elhanyagolható szempontként pedig tartalmas kikapcsolódást és jó hangulatot ígért a program. A csapat Kukár István mentortanár segítségével értelmezte újra Gyula egyik ikonikus épületét, a „Máriás” házat. Egész délelőtt dolgoztak azon az óriás mozaikon, melynek részleteit ki-ki a maga szájíze szerint készítette el. Kora délutánra nagyszabású, látványos alkotás született. A tervek szerint a kép hamarosan a nagyközönség számára is láthatóvá válik.

 

Fotó: Schriffert-Tóth Eszter
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)