Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Falumúzeumban” nosztalgiázhatnak a gyulai krónikus belgyógyászati osztály betegei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2014. november 19. 15:00
„Falumúzeumban” nosztalgiázhatnak a gyulai krónikus belgyógyászati osztály betegei
Dr. Zékány Zita: Amióta megnyílt a kiállítás, kevesebb a betegek gyógyszerigénye, és jobban tudjuk irányítani őket
Falumúzem nyílt a közelmúlban a a gyulai krónikus belgyógyászati osztályon. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Agyagköcsögök, míves tányérok, hímzett falvédők, zománcos vizeskannák és régmúlt idők fényképei díszítik azt az új közösségi teret, amelyet idén nyáron alakítottak ki a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályán, az egykori tüdőszanatórium területén. A pár hónappal ezelőtt létrehozott „falumúzeum” a részleg első emeleti erkélyén található, ahol a páciensek a kellemes levegőn üldögélve, a megnyugtató természetet csodálva elmélyedhetnek emlékeikben és a kihelyezett „ereklyéket” szemlélve, együtt nosztalgiázhatnak társaikkal.

- Az ötlet onnan jött, hogy amikor kihoztuk ide az erkélyre a betegeket, itt üldögéltek egymás mellett, és mégsem beszélgettek egymással. Ezen próbáltunk segíteni. Dr. Zékány Zita osztályvezető főorvosnő olvasott egy cikket, illetve látott külföldi osztályokat, ahol hasonló, lelki terápia jellegű kezdeményezéseket indítottak. A megvalósításban más szakosztályok munkatársai is részt vettek, akiknek a segítségével gyűjtöttük össze ezeket a tárgyakat a „nagymamák padlásairól” – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot a "falumúzeum" létrehozásáról Elekné Kiss Barbara osztályvezető főnővér.

A főnővér kiemelte, az új közösségi tér létrehozása nem igényelt különösebb pénzügyi ráfordítást, így tulajdonképpen nulla forintos költségvetésből valósították meg az elképzelést, melyhez természetesen szükség volt a kollégák segítőkészségére és aktív közreműködésére.

- Az összegyűjtött tárgyakon kívül olyan alkotásokat is elhelyeztünk ezen a teraszon, amelyeket gyerekek készítettek – mint levendulás kosarat, levendulás vállfákat illatzacskókkal, illetve a lépcsőfeljáró falára akasztott aranyos, kúpcserépből készült házikó díszeket. Ezeket az Implom József Általános Iskola 8. c. osztályának egy csoportja készítette el egy kreatív tábor alkalmával. Ők voltak azok is, akik művészeti különdíjat nyertek el a Tegyél 3 jó dolgot! című országos pályázaton két évvel ezelőtt. Ők még nem tudják, hogy hova kerültek az általuk kreált dísztárgyak, így ez számukra is meglepetés lesz majd – mondta lapunknak Elekné Kiss Barbara.

Elekné Kiss Barbara hozzátette, a betegek szempontjából különös jelentőséggel bír a „falumúzeum”, mivel az itt kiállított tárgyak, és az ezek láttán feltörő érzések, emlékek segítségével beszélgetésbe tudnak elegyedni egymással a páciensek. Hiszen mindegyikőjük számára van egy-egy olyan eszköz, objektum, amihez tud kötni valamit, élményt, embert, emléket. A beteg ennek révén már nemcsak azt látja a másikban, hogy csupán egy sorstárs a betegségben, hanem ráébred arra is, hogy mindegyikőjüknek van egy életútja, melyben akadnak közös momentumok. Már nem úgy tekint a másikra, mint azelőtt – amikor azon bosszankodott, hogy szobatársa épp akkor pakol, amikor ő pihenne – hanem egy jó beszélgetőpartnert, akár barátot is felfedezhet benne.

- Úgy vettük észre, hogy mióta kialakítottuk ezt a „falumúzeumot”, talán kevesebb a betegek gyógyszerigénye, és valamelyest jobban tudjuk irányítani őket. Ezzel tulajdonképpen a nem gyógyszeres terápia előnyeit próbáljuk meg kihasználni. A páciensek a közös beszélgetések, nosztalgiázások után nyugodtabbak is lesznek, hiszen ha egy idős embert kimozdítanak a környezetéből, akkor ő már nehezebben szokja meg az újat, ezzel pedig valamelyest a régi körülményeikre, életükre emlékeztethetjük őket – foglalta össze lapunknak a „falumúzeum” gyógyító hatását Dr. Zékány Zita osztályvezető főorvos.

A Gyulai Hírlap kérdésére a főorvos elmondta, a kezdeményezéssel kapcsolatosan a betegek részéről csak pozitív visszajelzések érkeztek, és szemmel láthatóan a pácienseknek nagy örömet okoz, ha a régmúlt idők örökségei között tölthetnek el egy kis időt. Dr. Zékány Zita hozzátette, a "falumúzeum" ugyan elkészült, de időközönként változtatnak rajta, hiszen a kollégák folyamatosan gyűjtik a hasonló régiségeket, amelyekkel időről időre frissíthetik a kiállítást.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere lapunknak elmondta, különösen nagyra becsüli azt a fajta hozzáállást, amit a kórház dolgozói tanúsítottak azáltal, hogy a kötelességeik mellett, időt és energiát szántak arra, hogy megszépítsék betegeik mindennapjait.

- Az egészségügyben dolgozni szép hivatás, de kétségtelenül az egyik legnehezebb is, ami lelkileg a benne dolgozókat több okból is megterheli. Épp' ezért különösen becsülendőnek tartom, hogyha valaki e mellett a lelki teher mellett még arra is képes, arra is van mentális energiája, hogy a szakmai, kötelező elvárásokon és feladatokon túl, emberi oldalról is megközelítse a kérdést, és próbáljon tenni valamit azért, hogy megszépítse azt a környezetet, amelyben a betegek életük nagyon nehéz szakaszát – talán utolsó időszakát – élik le. A másik értékét pedig abban látom ennek a kezdeményezésnek, hogy ebbe önkéntes alapon gyermekeket is bevontak, akik kivették a részüket a környezet szépítéséből, amivel a legifjabb nemzedék szociális érzékenységének a kifejlődését, az empátia kialakulását is segítik – fejtette ki dr. Görgényi Ernő.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)