Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csaknem 900 diák szavalt együtt a magyar nyelv napján Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2014. november 13. 15:00
Csaknem 900 diák szavalt együtt a magyar nyelv napján Gyulán
Négy város tanulói adták elő egy időpontban Petőfi Sándor Jó költőnek tartanak című költeményét
Együtt szavalás a magyar nyelv napján Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A magyar nyelv napjának egyik kiemelt, és minden bizonnyal talán legnagyobb szabású programján csaknem 900 diák szavalt egyszerre a gyulai Petőfi téren. A november 13-i közös versmondáson négy város – Debrecen, Balatonfüred, Nagyszalonta és természetesen Gyula – diákjai vettek részt. A rigmus ütemét Bartus Gyula, Jászay Mari-díjas színművész adta a sereg tanulónak, akik az ünnepi műsorban Petőfi Sándor Jó költőnek tartanak című költeményét adták elő egy időpontban.

A Gyulai Hírlapnak Perlaki Anna és Krucsó Réka, a Magvető Református Általános Iskola 7.b osztályos tanulói elmondták, örömmel vettek részt a közös szavaláson, ezen kívül a magyar nyelv napjának megnyitó ünnepségére is elmennek. A lányok elárulták, anyanyelvükhöz érzelmileg is kötődnek, és inkább a prózát részesítik előnyben.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
GYULAI HÍRLAP • 2014. november 13. 16:41
Négy város tanulói adták elő egy időpontban Petőfi Sándor Jó költőnek tartanak című költeményét
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)