Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepi koncertet ad az Aradi Filharmónia Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2014. november 20. 15:00
Ünnepi koncertet ad az Aradi Filharmónia Gyulán
A hangverseny műsorában hallhatjuk Erkel Ferenc Hunyadi László, Bánk bán és Bátori Mária című operáinak részleteit is
Az Aradi Filharmónia egy korábbi koncertjén az aradi Kultúrpalotában. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A Gyula–Arad testvérvárosok kapcsolatának 20. évfordulója alkalmából, a „Kézfogások” rendezvény keretében ünnepi koncertet ad az Aradi Filharmónia november 21-én, pénteken 18 órakor a gyulai Vigadóban.

A hangverseny műsorában hallhatjuk Erkel Ferenc Hunyadi László, Bánk bán és Bátori Mária című operáinak részleteit, valamint George Enescu Román rapszódiáját és Liszt Ferenc Les Preludes című művét. Vezényel Frandes Dorin.

Az Erkel Ferenc Társaság rendezésében megvalósuló koncert látogatása ingyenes. A jubileum jegyében Aradi tájak címmel Takács Mihály aradi képzőművésznek nyílik aznap 17 órakor kiállítása a Vigadó folyosóján.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)