Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bod Tamás képviselő első jelentős vesztesége: a DK Gyulán eltiltotta Bodot a párt nevének említésétől is

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2014. október 31. 12:12
Bod Tamás képviselő első jelentős vesztesége: a DK Gyulán eltiltotta Bodot a párt nevének említésétől is
Vajon az MSZP Gyulán a DK-val vagy az Együtt-PM-mel kíván politizálni a jövőben?
Pontot tett a mandátumvita végére a Demokratikus Koalíció Gyulai Szervezete mai sajtóközleményével. A gyulai dékások arra kérik Bod Tamást, aki a DK–Együtt-PM–MSZP közös jelöltjeként jutott mandátumhoz, hogy a jövőben munkájával és nyilatkozataival kapcsolatosan a DK gyulai szervezetére ne hivatkozzon, a DK logóját ne használja. Közleményüket egy Jókai-idézettel tették „pikánssá”, illetve egyértelművé azt, hogy a gyulai dékások nem tekintik becsületes politikusnak Bod Tamást, hazug embernek annál inkább.
Bod Tamás képviselő a gyulai városháza dísztermében munka közben. Fotó: Gyulai Hírlap

A Gyulai Hírlap olvasói előtt ismert, hogy október 22-én nyilvánosságra került Bod Tamás (Együtt 2014-Korszakváltók Pártja) nyilatkozata, amelyet 2014. június hó 30. napján tett Szabó Jenő (volt a gyulai MSZP elnökségi tagja, a párt alpolgármestere, ma az Együtt 2014-Korszakváltók Pártját erősíti) és Lebenszky Attila (volt az SZDSZ polgármestere, ma a DK politikusa) mint tanúk előtt. Ebben arra kötelezte magát az Együtt-PM politikusa, hogy lemond első helyéről a kompenzációs listán, s mandátumát átengedi Leel-Őssy Gábornak, a Demokratikus Koalíció gyulai elnökének, amennyiben a hárompárti összefogás csak egyetlenegy képviselőt tud kompenzációs listáról a gyulai testületbe juttatni. Márpedig éppen ez a helyzet állt elő október 12-én. Ennek ellenére Gyula Város Képviselő-testületének október 22-ei alakuló ülésén Bod Tamás vette át a baloldal által besöpört egyetlen mandátumhoz járó képviselői megbízólevelet, s tette le az öt évre szóló képviselői esküt.

– Ez már nem politikai, hanem becsületbeli kérdés – hangsúlyozta a Gyulai Hírlap kérdésére az ügy kipattanásakor Leel-Őssy Gábor. Elmondta, a DK a baloldali összefogás híve volt, azonban tudatában voltak annak is, hogy a Demokratikus Koalíció az egyetlen olyan baloldali párt ma Gyulán, amely egyedül is képes lett volna minden körzetben jelöltetet állítani. Ezért született meg az alku és az azt alátámasztó nyilatkozat, amely visszalépésre kötelezte volna Bod Tamást abban az esetben, ha listáról egyetlenegy mandátumhoz jut a hárompárti összefogás. A választási eredmények tükrében, a megállapodásuk alapján, most a DK képviselőjének kellene a gyulai testületben ülnie.

Lebenszky Attila, a Demokratikus Koalíció Gyulai Szervezetének ügyvezető alelnöke párttársaival együtt várta október 12-én, a választás estéjén Bod Tamás bejelentését. A dékások akkor még hittek abban, hogy a megkötött egyezség alapján, az előre leegyeztetett politikai forgatókönyv szerint alakulnak az események. Nem így történt. Bod Tamás nem jelentette be azt, amit nyilatkozata alapján elvártak tőle. Minderről Lebenszky Attila beszélt a Gyulai Hírlapnak.

A DK gyulai ügyvezető alelnöke lapunk kérdésére október 22-én elismerte, hogy ő volt a két dokumentum kiszivárogtatója. Véleménye szerint a gyulai közvéleménynek meg kellett ismernie a történteket. Bod Tamást nem tartom becsületes embernek – mondta el akkor kérdésünkre a politikus.

Bod Tamás másnap, október 23-án kiadott sajtónyilatkozatában egyenesen zsarolónak nevezte Leel-Őssy Gábort és Lebenszky Attilát. „Nem engedhetünk a zsarolóknak – válasz a DK hamis vádjaira” címmel írta le hosszan álláspontját Bod. Véleménye szerint nincs mandátumügy, s becsület dolgában sem kér kioktatást a gyulai dékásoktól.

A Demokratikus Koalíció Gyulai Szervezetének ma kiadott sajtóközleménye végképp megcáfolta mindazt, amit Bod Tamás mondott az október 22-ei alakuló ülésen. Hiszen ma már teljesen világos, hogy nem egy egyszerű, napokon belül megoldódó belső vitáról volt szó a baloldali pártok között, egészen pontosan az Együtt-PM és a DK között – mint az állította Bod.

Ezzel szemben ez az ügy már sohasem oldódik meg. A valóság pedig az lett, hogy a Demokratikus Koalíció kivonult Bod Tamás önkormányzati képviselő mögül. Ezzel érdekes politikai fordulat tanúi lehetünk a gyulai baloldalon. A Gyulán legerősebb baloldali párt képviselet nélkül maradt az önkormányzatban. A kérdés a továbbiakban az: az MSZP Gyulán a dékásokkal vagy az együttpéemesekkel kíván politizálni a jövőben?

* * *

A Gyulai Hírlap olvasói az alábbiakban teljes terjedelmében elolvashatják a Demokratikus Koalíció Gyulai Szervezetének október 31-én kiadott sajtóközleményét.

Sajtóközlemény

A Gyulai Hírlap 2014. október 30-án megjelent képviselő-testületi ülésének beszámolójában Bod Tamás képviselőt a DK–Együtt-PM–MSZP képviselőjeként tüntették fel.

Ezúton jelezzük a tisztelt sajtó munkatársainak és a tisztelt választópolgároknak, hogy a Demokratikus Koalíció Gyulai Szervezete a továbbiakban Bod Tamás képviselővel semmilyen formában nem kíván együttműködni, és ezúton kéri a képviselőt, hogy a munkájával és nyilatkozataival kapcsolatosan a DK Gyula Szervezetére ne hivatkozzon, a DK logóját ne használja. Ezt kérjük tisztelettel a sajtó munkatársaitól is. A jövőben a Bod Tamás által tett nyilatkozatokat, munkákat és tevékenységeket a DK nem tekinti a magáénak. Azonban képviselői munkájához sok sikert és egészséget kívánunk!

„Azt mondják, “hazug kutya”! Pedig a kutya nem hazudik… A kutyában van becsület. Csak az ember tud hazudni. Az az igazi ugatás.” Jókai Mór: Sárga rózsa

Ezzel az idézettel és sajtóközleménnyel, a mandátummal kapcsolatos ügyet lezártnak tekintjük, vele kapcsolatban a továbbiakban nem nyilatkozunk. A továbbiakban a saját magunk által felállított értékek és feladatok mentén kívánunk politizálni, tevékenykedni és felkészülni az elkövetkező választásokra.

Demokratikus Koalíció

       

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)