Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmóniával és szeretettel teli festményekben gyönyörködhetünk a gyulai Pándy galériában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • KULTÚRA • 2014. október 30. 18:00
Harmóniával és szeretettel teli festményekben gyönyörködhetünk a gyulai Pándy galériában
A kiállítás Papp Mária, Patkás Irén és Metykóné Balogh Edit amatőr festők alkotásait mutatja be
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Utcarészleteket, tájakat, csendéleteket és arcokat bemutató kiállítás nyílt október 30-án a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Igazgatási épületének aulájában. A Pándy galériában megtekinthető tárlaton Papp Mária, Patkás Irén és Metykóné Balogh Edit amatőr festők alkotásaiban gyönyörködhetnek az érdeklődők.

Az ünnepi délutánon Hack Gabriella, a klinika Humánpolitikai és Titkársági Osztályának vezetője köszöntötte a vendégeket, majd dr. Wolf Ildikó nyitotta meg a tárlatot. A doktornő beszédében kiemelte, bár az alkotók színes és szeretettel teli műveivel már számos alkalommal találkozhattunk, most mégis különleges esemény részesei lehetünk, hiszen a kiállítás egy egészen újszerű élményt, a három kiállítótól megszokott magas színvonalú művészetnél is többet ad számunkra.

- Mindhárom alkotó amatőr festőként kezdte. Eleinte szabadidős tevékenységnek, kellemes, könnyed szórakozásnak tekintették a festészetet, majd elindulva az úton, egyre messzebb sikerült eljutniuk. Újabb és újabb gondolatok, érzések, témák merültek fel bennük, melyek újabb és újabb technikákat igényeltek. Ma már az akvarelltől, az olajon keresztül, az akrilfestéssel bezárólag számos technika a birtokukban van. Úgy vélem, hogy ami munkájukból árad, az a személyiségükben is ugyanúgy megtalálható: az őszinteség, a harmóniakeresés, a szépség szeretete – fejtette ki gondolatait a kiállítással kapcsolatban dr. Wolf Ildikó.

A doktornő hozzátette, a tárlaton megtekinthető képek olyan témákat dolgoznak fel, amelyek mindnyájunkat körbevesznek, épp ezért érthetőek és könnyedén meg tudják szólítani az embert. Úgy véli, ez az a szint, ahol az „amatőr” és a „hivatásos” között már nincs komoly különbség.

A Papp Mária, Patkás Irén és Metykóné Balogh Edit amatőr festők munkáit bemutató kiállítás november 27-ig tekinthető meg a Pándy galériában.

 

dr. Wolf Ildikó. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. október 31. 14:30
A kiállítás Papp Mária, Patkás Irén és Metykóné Balogh Edit amatőr festők alkotásait mutatja be
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)