Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Paterno lehet Gyula új testvérvárosa

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. október 27. 17:00
Paterno lehet Gyula új testvérvárosa
A szicíliai település az oktatás, a kultúra és a közművelődés területén is keresi az együttműködés lehetőségét
A paternói delegáció az Implom iskolában is látogatást tett. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Hattagú szicíliai delegáció járt Gyulán az elmúlt héten. A Paternóból érkező vendégek az Erkel Ferenc Emlékház, a Vigadó és az AquaPalota mellett az Implom József Általános Iskolába is ellátogattak, hiszen a két település közötti kapcsolatot a Comenius program alapozta meg. Az Angelo Amato tanácsnok által vezetett küldöttséget zenés műsorral lepték meg a gyulai gyerekek.  

Lapunknak Kónya István alpolgármester a helyszínen elmondta: a két város iskoláinak kapcsolata a paternóiak kezdeményezésére testvérvárosi együttműködéssé mélyülhet. Mint kifejtette, a két település elsősorban az oktatás, a kultúra és a közművelődés területén nyithat egymás felé, de emellett keresnék azokat a kapcsolódási pontokat is, amelyek a szicíliai város és Gyula dinamikus fejlődését segítenék elő.

       

Kónya István és Angelo Amato. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)