Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula város szép fáinak védelmében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2014. október 26. 07:00
Gyula város szép fáinak védelmében
Az árnyékra és a fák által termelt oxigénre nagyon nagy szükségünk van
Szép fasor a gyulai Németvároson. Fotó: Gyulai Hírlap - Pénzes Sándor

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Városunk több pontján láthatjuk, hogy fákat, bokrokat vágnak ki, főleg a kórház közelében lévő utcákban. Az intézmény területén kivágott fák pótlása most történik meg ezeken az utcákon. Sajnos az általunk ültetett fák nem képeztek egységes utcaképet, ami viszont nemigen volt látványos, ha még oly kedvesek is voltak számunkra ezek a növények. Az egységes fásítás nem képez egyfajta uniformizmust, de egyfajta növényalapnak lennie kell. Az árnyékra és a fák által termelt oxigénre viszont nagyon nagy szükségünk van!

A fák alatti területeket a tulajdonosok birtokba vehetik, kinek-kinek kedve, elképzelése szerint, pázsit vagy virágágy megvalósítására. Természetesen bizonyos határokon belül. A kiültetett fákat öntözgessük! Ne várjuk mindig a „nagybácsit”, hogy öntözze meg! Ezek a fák nekünk és gyermekeinknek nőnek.

Nagyon sokan türelmetlenek a fák lehulló lombjai miatt. Ilyenkor arra is gondoljunk, hogy mi lenne a nagy nyári forróságban nélkülük. Pár hét alatt lehullnak ezek a színpompás leplek a fákról, és utána lehet egybetakarítani az egészet. Van, aki ütögeti a fák ágait, hogy minél hamarabb hulljon le a lombja. Ne tegyük, mert roncsoljuk vele a fák rügyeit, hajtásait!

A virághagymákat is lassacskán beültethetjük. Igen nagy választék van a gazdaboltokban, illetve a faiskolákban is. Az árvácskák ültetésénél gyakori gond, hogy nem elég mélyre ültetjük. Figyeljünk oda, mert ha kidől, akkor a szél is tud vele játszani, míg ki nem csavarja a vékonyka szárait.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)