Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Három gyulai háziorvosi praxisban nyújtanak tájékoztatást a vizelettartási zavarokról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2014. október 20. 13:00
Három gyulai háziorvosi praxisban nyújtanak tájékoztatást a vizelettartási zavarokról
Az októberi program célja a vizelettartási zavarokkal kapcsolatos segítségnyújtás
A Coronella Orvosi Centrum Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Negyedik alkalommal rendezik meg hazánkban az akaratlan vizeletvesztéssel kapcsolatos tabuk megszüntetését célzó Cseppnyi Önbizalom elnevezésű betegedukációs programot. Az október hónapban esedékes projekt az Országos Alapellátási Intézet és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara közös szervezésében, valamint a SCA Hygiene Products Kft. támogatásával valósul meg.

A kezdeményezés keretében lehetőség nyílik konzultációkon történő részvételre, mely során a programban résztvevő háziorvosok és asszisztenseik hasznos tanácsokkal látják el az érdeklődőket, valamint felmérik azok érintettségi és informáltsági szintjét is. Idén ősszel több mint 200 háziorvosi praxisban nyújtanak tájékoztatást a vizelettartási zavarról és a megoldási lehetőségekről, melyek között 8 Békés megyei, ezen belül pedig három gyulai praxis is szerepel.

Városunkban a Coronella Orvosi Centrumban (Nürnbergi utca 1/b) dr. Csizmadia Zoltán és dr. Garay Erzsébet, a Bocskai út 5. szám alatt található Szakorvosi Rendelőben pedig dr. Soós Ildikó háziorvosok várják az érdeklődőket. A cél, hogy az emberek merjenek beszélni a problémákról és ne csak akkor látogassanak el a rendelőbe, ha már érintettek, hiszen a rizikófaktorok és a tünetek ismerete a megelőzésben is segíthet.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)