Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A mecénás város – Retrospektív tárlattal ünnepelte 45. születésnapját a Gyulai Nyári Művésztelep

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2014. október 18. 20:40
A mecénás város – Retrospektív tárlattal ünnepelte 45. születésnapját a Gyulai Nyári Művésztelep
A Kohán Képtárban 21 művész alkotását állították ki
Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Három generációt összekötő szellemiség, egy ismerős arcél, a gyulai szívnek oly kedves utcarészlet, Jánosi Imre a Reinhardt öreg pultja mögött, viszonyulás, életre szóló barátságok – sok minden sűrűsödhet bele majd fél évszázadba. A Gyulai Nyári Művésztelep Kohán Képtárban megnyíló, retrospektív tárlata 21 művész alkotásain keresztül foglalja össze az elmúlt 45 esztendőt.

A mecénás város címet viselő kiállítást Gyarmati Gabriella, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze nyitotta meg, stílszerűen a magyar festészet napján. A szakember elmondta: a gyulai művésztelep fennállása alatt mintegy száz műtárgy került a város tulajdonába, a kiállításra azonban nemcsak ezekből, hanem magánygyűjtemények anyagából is válogattak a szervezők.

A Tóth Tibor festőművész vezetésével megszülető művésztelep alapító tagja volt Albrecht Júlia, Balogh Gyula, Lakatos József Péter, Marosvári György, Rácz Katalin, Szakáll Ágnes, Tömpe Emőke, és néhány évvel az alapítás után Székelyhidi Attila is csatlakozott az alkotócsoporthoz. Gyarmati Gabriella kiemelte: a művészeket azonos látásmód, világszemlélet vezérelte, s a lefektetett alapelvekhez máig hűek maradtak.  

– A megszakítás nélküli működés mellett ez az, ami az ország többi művésztelepének sorából kiemeli vállalkozásukat – fogalmazott a művészettörténész, hozzátéve, hogy a gyulai művésztelep fogalomként elsősorban nem a működés helyét, hanem a tevékenységet jellemző egyöntetűséget jelöli.

– A 45 éves működés során több százan fordultak meg a művésztelepen, de csupán azok tértek vissza, akik művészi alkatukhoz mérten megfelelőnek találták az itt kialakult eszmevilágot. Ebből fakadóan életművük általában egységes, nem törik meg kitérők, tévutak, drámai stílusváltások – hangzott el a beszédben.   

Gyarmati Gabriella szerint a művésztelep alkotói beszédmódját „a látható valóság bűvköréből elmozdulni nem kívánó, dokumentarista jellegű, szociografikus hozzáállás jellemzi”. Az alkotócsoport által készített művek tényszerű, a valóság leképezésére nagy gondot fordító közlésként és társadalomkritikaként egyaránt felfoghatók – tette hozzá. A szakember ugyanakkor kiemelte: a résztvevők önálló művészeti törekvéseik megvalósítása mellett a polgárváros mindennapi életét is dokumentálják.  

– Hálásak lehetünk Gyulának, amely lakóival, városrészleteivel, udvaraival, utcáival annyira megfogott minket, fiatalokat – emlékezett a kezdetekre Albrecht Júlia, a Gyulai Művésztelep Egyesület elnöke köszöntőjében. A Gyulai Hírlap kérdésére a képzőművész elmondta: régi hagyomány már, hogy a művésztelep tagjai ötévente reprezentatív tárlatot rendeznek. Mint megtudtuk, a mostani kiállítás összeállításakor a legfontosabb szempont az volt, hogy kész, „érett” műalkotások kerüljenek a Kohán Képtár falaira. A tárlat november 23-ig látható. 

        

      

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
GYULAI HÍRLAP • 2014. október 18. 22:00
A Kohán Képtárban 21 művész alkotását állították ki
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)