Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az eszement békeidőkbe röpült a gyulai olvasóközönség a Pitymalló Kesellyel

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőKULTÚRA • 2014. október 21. 14:00
Az eszement békeidőkbe röpült a gyulai olvasóközönség a Pitymalló Kesellyel
Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba a Mogyoróssy könyvtárban mutatta be történelmi kalandregényét
Képünkön (balról jobbra): Győrei Zsolt, Schlachtovszky Csaba és Kiss László. Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Újraolvasásra sarkalló, szórakoztató és sziporkázó – jellemezte Kiss László író (ezúttal moderátori szerepkörben) Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba négykezesét a Mogyoróssy János Városi Könyvtár földszinti előadótermében. Bár a kackiás nemzeti vadregény október 15-i gyulai bemutatója nem volt esztrád jellegű, nem segédkeztek fiatal, tehetséges színészek a szövegrészletek felolvasásában, azt bizton állíthatom: a kisszámú közönség remekül érezte magát. Az Emmuskát ugyanis nemcsak olvasni, de hallgatni is élvezetes, pláne a szerzőpáros nemkülönben szórakoztató tolmácsolásában.

A Pitymalló Kesely egyik fele, Győrei Zsolt utoljára két évvel ezelőtt járt Gyulán. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára akkor szólóban érkezett: A Velemi Névtelen versei és levelesládája című kötetéről beszélgetett Bíró-Balogh Tamással. A fészekalj másik fele, a kenyerét televíziós dramaturgként kereső Schlachtovszky Csaba legutóbb a 90-es években fordult meg városunkban, közelebbről a 48-as klubban, ahol közös darabjukat mutatták be Győrei Zsolttal. „Jól szólt, bár nagyon sok sör úszott a nézőtéren” – idézte fel Körös-parti emlékeit az író.

A diskurzusból az is kiderült, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba hatévesen kötött egymással barátságot, s az élet úgy hozta, hogy az általános iskola után a gimnáziumot és az egyetemet is egy helyen végezték el. Színtársulatukat, a Pitymalló Keselyt bölcsészhallgatóként alapították meg a 90-es évek elején, azóta számos színházi darabot jegyeznek közösen. Mint megtudtuk, vállalkozásuk az egyetlen lapszámot megért irodalmi folyóiratuk nevét kapta kölcsön.

– Mint minden egyetemre érkező fiatal, úgy éreztük, hogy velünk új nap kezdődött el, ezért lett pitymallat. Ugyanakkor úgy éreztük, hogy amit ott találtunk, az kiüresedett, döglött, amin csámcsogni lehet, mint a dögökön, ezért lett keselyű. A kettőt összevonva csinos képzavar kerekedett – anekdotázott Győrei Zsolt.

A több évtizedes együttmunkálásnak és barátságnak köszönhetően a szerzőpáros ma is egy emberként képes megnyilatkozni. Ahogy mesélték, minden mondaton közösen rágják át magukat, amikor együtt dolgoznak, a kettejük által létrehozott figura szólal meg. Ez az összegyúrt, harmadik személy az írója az Emmuskának is, melyet pontosan 47 szereplő szólama kerekít egésszé. Merthogy a rendhagyó történelmi kalandregényben a gólyától a cimbalomfenoménig, a jódliművész fürdőorvostól a hajdani betyárig mindenki főszereplőnek érzi magát, a történet kaleidoszkópszerűen áll össze, hiányzik belőle a központi narráció.

A viszonylag rövid, bő egyórás rendezvényen a két író azt is elárulta, legelőször a dualizmus kori történet valódi főhősének, Orczy Emmának a figurája született meg. A Vörös Pimpernel írónőjének életét tanulmányozva egyre izgalmasabb részleteket ismertek meg a korszakból, így az Angliába szakadt bárónő alakja egyre hátrébb csúszott a ranglétrán. Győrei Zsolt elmondta, az ellentmondásokkal tarkított kor, túlzásaival, a mai mentalitásról is sok mindent elárul, a vadregény egy kicsit önmagunknak is tükröt tart.

Győrei Zsolttal és Schlachtovszky Csabával, na és persze Emmuskával, férjével, Montague Barstow-val, a két karót nyelt magyar rokonnal, a Prémes Rémmel, Ördög Imrével, Ferenc Józseffel és Sisivel gyorsan elröpült az eszement boldog békeidő, humorosabbnál humorosabb monológokon nevethettünk jóízűen. Hiányérzetünk igazán nem lehetett: az este kackiás volt, nemzeti és vad.

      

        

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)