Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Törvényszék Cégbíróságának nyílt napján a cégügyekkel foglalkozó szervezetről tájékozódhattunk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2014. október 15. 13:00
A Gyulai Törvényszék Cégbíróságának nyílt napján a cégügyekkel foglalkozó szervezetről tájékozódhattunk
A nyílt napot a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja keretében rendezték meg
A Gyulai Törvényszék Cégbíróságának nyílt napján. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia

A Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja keretében ezen a héten Gyula városában is lehetőség nyílik arra, hogy az állampolgárok jobban megismerjék a bírósági szervezet felépítését és munkáját, valamint tájékozódjanak jogaik érvényesítésének lehetőségeiről és az igazságszolgáltatás lényegéről is. Városunkban elsőként, október 15-én a Gyulai Törvényszék Cégbíróságának nyílt napja várta az érdeklődőket, akik tájékoztató jellegű előadásokon vehettek részt, így gyarapítva a szervezettel kapcsolatos ismereteiket.

Ottjártunkkor Ménesiné dr. Szűcs Erika Mária csoportvezető bíró az Erkel Ferenc Gimnázium tanulóinak tartott előadást. Tájékoztatójában a Gyulai Törvényszék Cégbíróságát – mint a Gyulai Törvényszék egy önálló szervezeti egységét – az ott folyó munkát, a bíróságra háruló feladatokat, valamint a bíróságnak mint szervezeti egységnek a bíróságok rendszerében elfoglalt helyét ismertette.

- A Gyulai Törvényszék Cégbírósága első fokon eljáró, nemperes eljárásokat folytató bíróságként működik. A nevéből adódóan a cégügyek intézésével foglalkozik, mely területen több ügycsoportban jár el. A cégbíróság továbbá tájékoztatást nyújt az állampolgárok számára azáltal, hogy lehetőséget biztosít a cégiratokba történő betekintésre – mely iratok nyilvánosak, azokról bárki, térítés nélkül feljegyzést készíthet. A betekintési funkció – amelyet itt, a cégirodánkban lehet igénybe venni – akkor lehet különösen hasznos, amikor valaki, valamely más céggel kíván szerződést kötni. Ekkor ugyanis célszerű lehet felkeresni a cég székhelye szerinti illetékes bíróságot és betekinteni a cégnyilvántartásba, megismerni a partnert és megnézni, hogy valóban élő cégről van-e szó – ismertette a cégbíróság tevékenységét és szolgáltatásait Ménesiné dr. Szűcs Erika Mária.

A csoportvezető bíró a továbbiakban a cégbejegyzési eljárás, valamint az egyszerűsített cégeljárás menetét részletezte, majd egyéb, cégbíróság által kezelt ügycsoportokról is szót ejtett, mint például a törvényességi felügyeleti-, a végelszámolási – vagy a kényszertörlési eljárásokról. Ménesiné dr. Szűcs Erika Mária az előadás végén hozzátette, Magyarországon 500 ezernél is több cég létezik, amelyek közül körülbelül 9500 körül van azon társaságok száma, melyek cégbejegyzéseit a Gyulai Törvényszék Cégbírósága vezeti.

 

Ménesiné dr. Szűcs Erika Mária. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)