Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az első szavazatszámláló bizottság Dénesmajorból érkezett be a gyulai városházára este nyolckor

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. október 12. 20:45
Az első szavazatszámláló bizottság Dénesmajorból érkezett be a gyulai városházára este nyolckor
Becsyné dr. Szabó Márta: Gyulán nem történt rendkívüli esemény az önkormányzati választáson
Megérkezett az első szavazatszámláló bizottság. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Gyulán 17.30-ig a választópolgárok 33,52%-a járult az urnákhoz. Négy évvel ezelőtti a választási arány ugyanebben az időpontban 33,86% volt. Az első szavazatszámláló bizottság Dénesmajorból, a 30. számú szavazókörből érkezett be a polgármesteri hivatalba este nyolc óra után néhány perccel.   

A Gyulai Hírlapnak Becsyné dr. Szabó Márta elmondta: a harminc szavazókörben és a nemzetiségi szavazókörben is rendben megkezdődött a voksolás reggel hat órakor. A helyi választási iroda vezetője hozzátette: sehol nem történt rendkívüli esemény.

– Semmiféle olyan atrocitás nem történt, ami miatt intézkedniük kellett volna a szavazatszámláló bizottságok elnökeinek, illetve egyik szavazókörben sem kellett kihívni a mentőt vagy a rendőrséget – tájékoztatta lapunkat Becsyné dr. Szabó Márta.

      

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
GYULAI HÍRLAP • 2014. október 13. 02:26
Becsyné dr. Szabó Márta: Gyulán nem történt rendkívüli esemény az önkormányzati választáson
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)