Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Durkó Károly polgármesterjelölt 11.40-kor voksolt a gyulai 1. számú szavazókörben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. október 12. 14:15
Durkó Károly polgármesterjelölt 11.40-kor voksolt a gyulai 1. számú szavazókörben
Durkó Károly: bízom abban, hogy több civil képviselő lesz az újonnan felálló testületben
Durkó Károly szavazott. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Körének polgármesterjelöltje 11.40-kor feleségével együtt szavazott az 1. számú szavazókörben, a Temesvári úti idősek klubjában. A Gyulai Hírlapnak az egyesület elnöke azt mondta: bízik abban, hogy több civil képviselő lesz az újonnan felálló testületben.

Durkó Károly reményei szerint az elkövetkező öt évben a Gyulai Városbarátok Köre meghatározó szerepet tölthet majd be a város közéletét érintő munkában. A polgármesterjelölt szerint a részvételi arány mellett azon is sok múlhat, hogy a választópolgárok a voksolásnál milyen mértékben veszik figyelembe a jelöltek személyét és a pártlogókat. – Bízom abban, hogy a személyek döntenek majd – tette hozzá.

Durkó Károly szerint várhatóan több szervezet és párt tagja is ott lesz a testületben. Mint fogalmazott, abban bízik, hogy a képviselők továbbra is a város érdekeit tartják majd szem előtt.

 

Durkó Károly és felesége. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)