Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bod Tamás polgármesterjelölt 10.15-kor voksolt a gyulai 8. számú szavazókörben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. október 12. 12:15
Bod Tamás polgármesterjelölt 10.15-kor voksolt a gyulai 8. számú szavazókörben
Bod Tamás: remélem, merőben más összetétele lesz a gyulai képviselő-testületnek, mint az elmúlt ciklusban volt
Bod Tamás szavazott. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Bod Tamás, a DK, az Együtt–PM és az MSZP közös, gyulai polgármesterjelöltje 10.15-kor adta le szavazatát a 8. számú szavazókörben, a Hajnalcsillag Óvodában.

A Gyulai Hírlap kérdésére a politikus elmondta: reményei szerint merőben más összetétele lesz a gyulai képviselő-testületnek, mint az elmúlt ciklusban volt. Hozzátette: az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy Gyula ne egy színű legyen.

– A labdarúgásban alapvető: csak úgy lehet felmenni pályára, hogy az ember győzni fog. Kicsit nehéz úgy játszani, ha az ellenfél csapatában lévők időközben megváltoztatják a szabályokat, időnként szabálytalankodnak, alárúgnak az embernek, és talán még a bírót is lefizetik. A közönség szimpátiáját azonban nem tudják elvenni tőlünk, a többség nekünk drukkol – fogalmazott Bod Tamás.

 

Bod Tamás. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)