Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új lelkipásztort köszönthet a gyulai evangélikus gyülekezet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2014. október 11. 23:00
Új lelkipásztort köszönthet a gyulai evangélikus gyülekezet
Balázs Viktória lelkésznőt Kondor Péter, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese iktatta be hivatalába
Ünnepi istentisztelet a gyulai evangélikus templomban. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia

Örömteli eseményről adtak hírt a gyulai evangélikus templom harangjai október 11-én, amikor is ünnepi istentisztelet keretein belül iktatták be hivatalába a gyülekezet új lelkipásztorát, Balázs Viktóriát. A közösség korábbi lelkésze, Jakab Béla 14 év szolgálat után intett búcsút városunknak, hogy ezután az óbudai gyülekezet pásztoraként hirdesse tovább az igét.

Balázs Viktória korábban Debrecenben szolgált, ám a gyulai gyülekezet vezetőségének meghívását elfogadva, ezután városunk evangélikus közösségének lelki vezetőjét tisztelhetjük benne. A lelkésznőt Kondor Péter, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese iktatta be hivatalába.

Az ünnepi istentiszteleten színültig telt vendégekkel a gyulai evangélikus templom épülete. Az ünnepséget az evangélikus egyház számos lelkésze, a gyulai társegyházak pásztorai és képviselői, a debreceni evangélikus gyülekezet vezetősége és tagjai, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, valamint jó néhány gyülekezeti tag és vendég is megtisztelte jelenlétével. A rendezvény az Erkel Ferenc Vegyeskar közreműködésével zajlott.

A bevonulást és a kórust követően Kondor Péter imában kérte az Istent, hogy készítse fel szolgálatára a gyülekezet meghívott lelkipásztorát. Az igeolvasás során az esperes a 25. zsoltár 4. és 5. versét idézte, majd ehhez kapcsolódóan arról beszélt, hogy Isten ösvényeinket és útjainkat sosem láttatja előttünk teljes egészében. Mindig csak részleteket mutat meg, és amikor útkanyarulathoz érünk, akkor világítja be a folytatást. Nem jól gazdálkodik az erővel, aki a holnap meg a holnapután terhét is cipelni akarja. Az ne csodálkozzon, ha összeroskad, hiszen Isten mindig mindenkinek csupán egy napi terhet akar a vállára tenni, és annak gondozásához adja meg a kellő erőt. Bíztat, hogy lépésről lépésre haladjunk előre.

Az esperes ezután elmondta Isten igéjét a lelkipásztori szolgálatról, majd felkérte a gyulai gyülekezet elöljáróit, hogy a gyülekezet nevében adják át neki a lelkészi meghívólevelet, ezzel jelképezve, hogy készek Balázs Viktóriát lelkészüknek elfogadni.

Az iktatókérdést, a kézadást követően a jelenlévők a Jövel, Szentlélek, Úristen kezdetű dal közös eléneklésével hívták segítségül Isten szent lelkét, hogy ő maga tegye alkalmassá a lelkésznőt a szent szolgálatra. Balázs Viktória az oltárhoz térdelt, Kondor Péter pedig a fejére helyezte kezét, majd az Úr imádsága és az iktató imádság hangzott el. A beiktatást követően a jelenlévő lelkészek egyesével, majd közösen is megáldották a gyulai evangélikus közösség új lelkészét.

A későbbiek során Balázs Viktória a megszokott rend szerint folytatta az istentiszteletet. Prédikációját a 90. zsoltár 17. versének felolvasásával kezdte. Beszédében a Béke sugárúti evangélikus templomot megszálló galamboktól indulva, a védelmező otthon fontosságán keresztül, a közösségért való munkálkodás szükségességével bezárólag számos érdekességet és igazságot említett. A prédikáció után közös imádkozás következett, mely során Istennek zengtek hálát, majd ismét elhangzott az Úr imádsága, végül pedig a lelkész megáldotta a jelenlévőket.

Az rendezvényt az ünnepi közgyűlés zárta, mely során rövid beszédekkel és ajándékokkal köszöntötték az új lelkészt.

    

Kondor Péter esperes beiktatja hivatalába Balázs Viktóriát. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)