Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emberhátrányos hazai győzelem

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2014. október 10. 18:00
Emberhátrányos hazai győzelem
Az első félidőben küzdelmes mezőnyjáték folyt a gyepen, bár a hálóőröknek nem volt sok munkájuk
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Orosháza FC–Várfürdő-Gyulai Termál FC 4-0 (0-0).

NB III-as labdarúgó- mérkőzés, Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 300 néző. V: Gyarmati II. T.

Gyula: HarmanKovács T., Vincze, Wéber, Kristóf Barna, Bálint (Bagyinszki), Nagy G.Okos (Péchy), Bondár (Bozó), Sipos. Edző: Szekeres Lajos.

Az első félidőben küzdelmes mezőnyjáték folyt a gyepen, bár a hálóőröknek nem volt sok munkájuk. A folytatásban lendületesebben kezdtek a hazaiak, bár az 55. percben Huszár megkapta második sárga lapját, és csapata emberhátrányba került. Öt perccel később, a 60. percben Styecz révén megszületett az első hazai gól, 1-0. A 78. percben Végh talált a vendégek hálójába, 2-0. A 83. percben egy 11-est értékesített, 3-0. Végül az apró termetű középpályás a 90. percben szögletből „tekert” érintés nélkül a vendégek hálójába, 4-0, ami ritka látványosságot nyújtott a publikumnak.

Szekeres Lajos: – Az első félidő játéka alapján nem ez volt a várható eredmény. Úgy érzem, hogy a játékvezető olyan hibákat vétett, amelyek döntően befolyásolták a találkozó végkimenetelét!

A tabellán a 3. helyezett Kozármisleny 14 ponttal áll, míg termálosaink a 11. helyen, 11 ponttal, mindössze három pont különbséggel. Hétvégén, október 12-én vasárnap 13 órai kezdettel Gyulai Termál FC–Dunaharaszti MTK NB III-as bajnoki mérkőzés lesz az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)