Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szépen helyt álltak a gyulaiak a Motokrossz Világbajnokságon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2014. október 10. 19:00
Szépen helyt álltak a gyulaiak a Motokrossz Világbajnokságon
A világ legrangosabb motokrossz versenyén 34 ország háromfős csapatai küzdöttek egymással
A Motokrossz Világbajnokságon. Fotó: Cseke László

Az elmúlt hétvégén rendezték a világ legrangosabb motokrossz versenyét, a Motocross of Nations-t, rövidítve MxoN-t, ahol 34 ország – köztük Magyarország – háromfős csapatai küzdöttek egymással.

Több gyulai motoros és motokrosszrajongó is a helyszínről élvezhette a viadalt. A gyulai motokrosszosok amellett, hogy rendszeresen edzenek a Gyulaváriban található krosszpályán, és minden évben részt vesznek a hazai versenyeken, a motokrossz- világ eseményeit és eredményeit is figyelemmel követik, és nem csak űzni, de nézni is imádják az egyik legizgalmasabb technikai sportot. A Nemzetek Krosszának minden évben más ország ad otthont, az elmúlt években a gyulai csapat a helyszínen izgulta végig az eseményt, 2012-ben Belgiumban, tavaly Németországban, idén pedig Lettországban.

A kétnapos versenyen nemcsak a világ legnagyobb motorosainak ugrásaiban és versenyzésében gyönyörködtek, hanem a magyar válogatottnak is szívből szurkoltak. Magyarországot idén Németh Kornél, Déczi Balázs és Hugyecz Erik képviselte a megmérettetésen. A magyarok a döntőbe ugyan nem jutottak be, de a magyar sportviszonyokhoz és lehetőségekhez képest szépen helyt álltak, a csapat 26. lett.

A gyulai szurkolók kitettek magukért, olyannyira, hogy még az Eurosport2 tévécsatorna közvetítésében is megemlítették, hogy egy gyulai szurkolócsapat a helyszínen biztatja a mieinket. A felvételen egy pillanatra a magyar zászló is feltűnik. Az Eurosport2-n szombaton 11.00-től és 11.30-tól ismétlik a döntő második és harmadik futamát.

 

Fotó: Cseke László
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)