Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai baloldal elnézést kér a helyi Fidesz-szervezet nevében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap • HÍREK • 2014. október 08. 15:30
A gyulai baloldal elnézést kér a helyi Fidesz-szervezet nevében
Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM és az MSZP gyulai szervezetei: Részünkről marad a normalitás, a tisztességes és európai hang
Képünk illusztráció

– Más szervezeti rendben is lehet egy városházát irányítani, mint ahogy a helyi narancshatalom teszi most – írták a Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM és az MSZP gyulai szervezetei a Fidesz Gyulai Szervezetének legutóbbi közleményére reagálva. A gyulai baloldal lapunkhoz eljuttatott közleményében az áll: az új felépítésben a városi főépítésznek és főkertésznek fontos és kitüntetett helye marad.
 

A Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM és az MSZP gyulai szervezeteinek sajtóközleményét teljes terjedelmében alább olvashatják.

„A gyűlölködő és a gyalázkodó gyulai Fidesz

Elárulunk egy titkot. Más szervezeti rendben is lehet egy városházát irányítani, mint ahogy a helyi narancshatalom teszi most. Erre készülünk 2014. október 12-e után. Vagy tetszik ez Görgényi Ernőnek, Galbács Mihálynak, Alt Norbertnek, Ökrös Istvánnak, Kovács József dr.-nak és a többieknek, vagy nem. 

Ebben az új felépítésben a városi főépítésznek és főkertésznek fontos és kitüntetett helye marad. Így teljesen felesleges volt őket szóba hozni. Ezért a helyi Fidesz-szervezet nevében elnézést kérünk.

Az összes többi, amiről beszélnek, sajnos a szokás szerint: elegancia, stílus és jóérzés nélkül - katasztrófa. Nem éppen polgári erény, de úgy tűnik, erre az alpári színvonalra kifejezett ingerenciát éreznek a gyulai fideszesek. Mindez ugyanaz a hang, ami nemrégiben gyűlölködő "közösségi oldalukat" jellemezte. 

Lelkük rajta, mi ilyen mélyre akkor sem tudnánk menni, ha kifejezetten nagy erőfeszítéseket tennénk. Részünkről marad a normalitás, a tisztességes és európai hang.”

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)