Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megszépül Gyula város egyik legértékesebb műemléke, a Százéves (Reinhardt) Cukrászda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. október 02. 09:00
Megszépül Gyula város egyik legértékesebb műemléke, a Százéves (Reinhardt) Cukrászda
Városunk jellegzetes architektúrája november végétől újra régi fényében tündököl
Megszépül a Százéves (Reinhardt) Cukrászda Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Megújul Gyula város egyik legértékesebb műemléke, a Százéves (Reinhardt) Cukrászda. Az Erkel téren álló, országosan védett épület állagának megóvása érdekében a napokban megkezdődtek a munkálatok. Az épület több mint 28 és fél millió forintból szépül meg. A munkálatokat helyi vállalkozó végzi. Városunk jellegzetes, 174 éves architektúrája november végétől újra régi fényében tündököl.

A Gyulai Hírlapnak Megyeri Sándor, a gyulai polgármesteri hivatal mérnöki osztályának vezetője elmondta, a munkálatok során először az épületen található 55 db nyílászárót hozzák rendbe, illetve – szükség szerint – újrafestik a jelenlegi színárnyalatra.

- A vakolathiányos helyeken roncsolás nélkül pótolják a vakolatot, szakértő által megadott vakolóanyag-receptúra alapján. A felújításban szerepel még 1196 m2 felületen a homlokzat átfestése az épületen jelenleg is látható színek megtartásával – tájékoztatta lapunkat Megyeri Sándor.

Az épület külső felújításán kívül megújult a cukrászda fűtésrendszere is. A konyhai részében található gázkazánt egy új, korszerű, kis károsanyag-kibocsátású, kondenzációs zárt égésterű kazánra cserélték. A beruházás 1 millió 833 ezer forintból valósult meg.

***

 

A Százéves (Reinhardt) Cukrászda története:

A mai Százéves (Reinhardt) Cukrászda épületét az 1801. évi tűzvész után id. Czigler Antal tervezte és építette Trachberger János nyugalmazott főhadnagy és neje, Dank Anna részére. Az épület földszintjén 1803-ban édességbolt nyílt. A házban gyógyszertár működött, amelynek helyén 1840-ben Salis András cukrász cukrászdát alakított ki. 1854-ben az alapító rokona, Reinhardt József vette át a cukrászdát, és az épület is az ő tulajdonába került. 1887-es halála után a cukrászda változó tulajdonosokkal üzemelt tovább. Utolsó tulajdonosa, Jánosi Imre 1984-ben eladta az önkormányzatnak. Az épület jelenleg is a város tulajdona és bérbeadója.

Az épület emeletén, az építés kora gyakorlatának megfelelően lakásokat alakítottak ki. E lakások idővel eltérő célokra is szolgáltak. 1897-1910 között itt működött a gyulai M. kir. Járásbíróság is. Most csak egy része van hasznosítva az emeleti termeknek: az Erkel tér felőli oldalon a Dél-alföldi Idegenforgalmi Bizottság irodái találhatók. A cukrászda festett termeiben korhű és eredeti biedermeier berendezési tárgyak láthatók. 1840-ből maradt fenn a sarokterem fali polcállványzata, a két aranyozott favázával, és a fedeles cukorkásüvegekkel. A nyitás korának emléke a régi edényeket őrző vitrines pult is. Az üzletben található egy Josef Hain bécsi mester által készített hasábszekreterben elhelyezett 32 sípos géporgona 1819-ből. Az egykori cukrászműhely helyén jelenleg cukrászmúzeum van. A gyógyszertár múltjára Hügeia ábrázolásai – az ajtón, belül festményen – emlékeztetnek.

Az épületet 1981-1986 között, több ütemben Teleki Katalin (OMF) tervei alapján állították helyre. A helyreállítás Bugár Mészáros Károly Békés megyei területi felügyelő vezette.

A földszinti helyiségek kolostor-boltozatai és a korai rangos festészeti réteg, valamint a megőrzött cukrászdai berendezések alapján mondhatjuk, hogy az épület korát tekintve a Dél-alföld legértékesebb emeletes városi polgárháza. A ház külső megjelenése, homlokzati kiképzése az utolsó 100-150 évben alig változott, és az eredeti homlokzattagozódás 100%-ig megmaradt. Az utóbbi, 35-40 év alatt történt változások és átalakítások inkább az eredeti épület helyreállítását szolgálták. A korábban hozzáépített toldásokat elbontották. A lakások miatti teremfelosztásokat megszüntették és igyekeztek az eredeti teremsort visszaállítani.

Legutóbb a cukrászda külső nyílászáróinak felújításai, cseréi készültek el a földszint Jókai utca felöli oldalán lévő cukrászda ablakain. Ezek az ablakok külsejükben ugyanolyanok, mint az előző pallótokos ablakok, csak a kifelé nyíló külső szárnyuk hőszigetelő üvegezésűek. Az udvar burkolását a jelenlegi bérlő a városi főkertész művezetésével készíttette el. A kapualjból nyílik a lépcsőfeljárat és a pincelejárat. A kapualjból nyíló pincelejáratot megszüntette a cukrászda 1984-es felújításakor, mert helyén WC csoportot alakítottak ki. A pince most az udvarról egy angol aknából közelíthető meg.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)