Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai SixAss örömzenélését a közönség is nagyon élvezte

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • KULTÚRA • 2014. szeptember 22. 11:00
A gyulai SixAss örömzenélését a közönség is nagyon élvezte
A Kontor Tamás vezette csapat a Rondellában mutatta be hat dalból álló repertoárját
SixAss a gyulai Rondella teraszon. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

- Mint egy hangszerekkel megpakolt szekér a lejtőn – viccelődött az ezúttal a dobok mögött helyet foglaló Kontor Tamás a SixAss zenekar szeptember 19-i esti mini koncertjén a Rondella teraszának ponyvája alatt.

A baráti társaságból - többnyire a zenekarvezető tanítványaiból - örömzenélésre összeállt zenekar a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. jóvoltából, a Rondella terasz koncertsorozatának újabb elemeként mutatta be mindössze hat dalból álló repertoárját. A kissé provokatív nevű formáció leginkább a maguk számára kedves, de a nagyközönség által is jól ismert dalokból összeállított blues-rock vonal zenei világát követi.

A SixAss vezetője, az aranylemezes dalszerző-énekes számos hangszeren profi szinten játszó zenész és népszerű zenetanár, Kontor Tamás ezúttal a dobok mögött bizonyította sokoldalúságát. Mindvégig látványosan és lelkesen kalapált, bohóckodott, időnként a dobverő pörgetésével is kísérletezett, a számok között pedig kedvesen viccelődve konferált, valamint rendszeresen összegezte, mennyire is sikerült hiba nélkül eljátszani az egyes dalokat.

- Nagyon szeretek dobolni, de még annyira nem érzem stabilnak magam, hogy egy profi zenekarban megálljam a helyem, de amennyire tudok, egy ilyen produkcióban nagyon megfelel. Olykor elrontjuk, de nagyon élvezzük csinálni - mondta a Gyulai Hírlap kérdésére Kontor Tamás zenekarvezető.

Ez már csak azért is lényeges volt, mert a billentyűs Hajdu Gergő kivételével valamennyien tőle veszik zenei leckéiket, és a koncert anyaga is azokból a nótákból áll, melyeket már mindannyian jól el tudják játszani. A SixAss zenekar tagjai: Pásztor Tibor (ének), Botos József (basszusgitár), Juhász Roland (gitár), Demkó Zsolt (gitár), Hajdu Gergő (billentyűk) és Kontor Tamás (dobok).

És mert egy magára valamit is adó zenekar ma már aligha léphet fel vendégművészek nélkül, koncertjükön két zenész is felvillantotta hangszertudását. Magyar György gitáros szereplése több volt egyszerű vendégjátéknál, hisz januárban az ő születésnapja ösztönözte a fiúkat egy közös örömmuzsikálásra, majd szintén születésnapjára Juhász Rolandot lepték meg egy gitárral, na és persze egy szintén rögtönzött fellépéssel. A péntek esti – általuk csak nyilvános próbaként emlegetett – koncert másik vendége majd a LemonLime zenekarban is játszó tehetséges basszusgitáros lány, az ezúttal villódzó ördögszarvakkal beálló Magyar Bea volt.

A pontosan kezdődő, jó hangulatú ingyenes koncert zenéjében éppúgy, mint ahogy zenészi megnyilvánulásában is önmagáért beszélt. Bár elmondták, de le sem tagadhatták volna, hogy a zene és a közös játék öröméért járnak össze rendszeresen, azzal a szintén nem titkolt üzenettel, hogy a zene minden művelési szinten milyen sok örömöt okoz.

- Sokaktól hallom, hogy szívesen tanulnának zenét, de úgy gondolják, hogy bizonyos kor fölött ez a hajó már elúszott. Nem, sosem úszott el – magyarázta a zenetanár Kontor Tamás –, Magyar Gyuri 50 éves volt januárban, másfél éve jár hozzám tanulni. Juhász Roland szintén nemrég lépte át a negyedik „X”-et, ő is most tanul. Vagyis ha valaki csak most akarja elkezdeni a zenélést, akkor sem késő.

Könnyedségüket a közönség is nagyra értékelte, hisz bár olykor elmászott a hang és időnként a technika is gerjedt – Kontor Tamás vicces jellemzése szerint olyan volt „Mint egy hangszerekkel megpakolt szekér a lejtőn”. A nézők egy tagja sem tért ki e száguldó szekér elől, sőt, egyre nagyobb csoportba gyűlve élvezte a banda mindössze háromnegyed órás játékát. A visszatapsolásnak eleget tevő ráadások számát is csak a repertoár szűkössége korlátozta. Azért egy ráadásra mégiscsak futotta, hisz – roppant találékonyan - a legelőször játszott dalt ismételték meg újra – Tamás szellemes közbevetését idézve -, „mert arra fér rá leginkább a gyakorlás”.

A nézők nehezen hitték el, hogy tényleg „csak ennyi”, még elhallgatták volna a szimpatikus SixAss zenekar műsorát, ezért a következő koncert mielőbbi reményében csak lassacskán hagyták maguk mögött a várkertet.

 

Kontor Tamás. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. szeptember 22. 12:01
A Kontor Tamás vezette csapat a Rondellában mutatta be hat dalból álló repertoárját
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)