Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A három pont megszerzésével elérte célját a Várfürdő-Gyulai Termál FC

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2014. augusztus 29. 14:00
A három pont megszerzésével elérte célját a Várfürdő-Gyulai Termál FC
Hullámzó játék után magabiztosan győzött a Szekeres legénység
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Várfürdő-Gyulai Termál FC – Bajai LSE 3-1 (2-1) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 200 néző. V.: Dolengó. Gyula: Nagy B. – Sipos, Vincze, Wéber, Péchy (Kristóf) – Bagyinszki (Burai), Bálint, Barna (Bozó), Nagy G. – Bondár, Laurinyecz Á. Edző: Szekeres Lajos.
    
Jól kezdett a Szekeres legénység, már a 10. percben, Bondár révén megszerezték a vezető találatot, (1-0). Folyamatos hazai mezőnyjáték során a 25. percben Nagy Geri bombájának tapsolhatott a közönség, (2-0). A 36. percben Princz lőtt 28 méterről, egy szabadrúgásból egy szép gólt (2-1). Szünet után ismét gyorsan jött a gyulai gól, a fiatal Barna 16 méterről az alsó sarokba lőtt (3-1). Így magabiztos játékkal megtartották a két gólkülönbségű eredményt a csapatunk!
    
Szekeres Lajos: „ A három pont megszerzésével elértünk célunkat! A találkozó elején hullámzó volt játékunk, bár sok helyzetet alakítottunk ki, amelyekből hármat értékesítettek a fiúk!”
     
Hétvégén, a tolna megyei székhelyen, Szekszárdon szerepelnek termálosaink.  
                     
                                   
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)