Nagy várakozás előzte meg Szulák Andrea és a Gyulai Big Band augusztus 24-én, 20 órai kezdettel hirdetett közös koncertjét, így a hűvös idő ellenére is megtelt a vár udvara.
A vérpezsdítő muzsika azonban mindenkire jótékonyan hatott, a közönség hangoltságáról pedig a hangszeres szólók, valamint a felváltva éneklő Szőke Mihály és Szegedi Attila gondoskodott. A második zenei blokk után az estet konferáló Kepenyes Pál zenekarvezető a színpadra szólította a koncert sztárvendégét, Szulák Andreát, aki elsőként Máté Péter Zene nélkül mit érek én? című örökzöldjét adta elő. Az EMeRTon-díjas magyar énekesnő, műsorvezető, de néhány éve színművésznőként is kiválónak bizonyuló komika jellegzetes orgánuma mellett megnyerő személyiségével bűvölte el a közönséget.
Bár igazán oldottá csak a negyedik dalnál vált, Malek Miklós-Hofi Géza Az utcaseprők című szerzeményét énekelve, mert akkorra már nem csak az érződött, hogy az éneklés és a színpadi jelenlét minden szakmai tudása a kisujjában van, hanem az is, amitől egy-egy előadott szerzemény igazán „Szulákos”. Gesztusaival, de akár csak egyetlen pillantásával, pusztán a jelenlétével varázsolt, hangja pedig mindig megpendít olyan érzelmi húrokat, amitől könnybe lábad az emberek szeme, és kicsit elszorítja a torkokat.
Szulák Andrea a gyulaiak körében is nagyon népszerű volt, miközben énekelt egyre többen mentek a színpad közelébe fényképezni, vakuk villantak a hátsó sorokban, és a telefonok is több helyen kerültek elő, hogy azokkal örökítsék meg a művésznőt.
A jellemzően sok tempó- és stílusváltást felsorakoztató est során olyan örökzöldek voltak hallhatók, mint a Buona sera signorina, a Koldusopera Bicska Maxija swinges feldolgozásban, Natalie Cole, Paul Anka és egy-egy Queen-dal átirata, közös jellemzőjük azonban a tökéletes hangzás és igazán profi megszólaltatás. Az Erkel Ferenc Zeneiskola egykori fúvószenekara mostanra alaposan átalakult, mind a zenekar összetétele, mind a repertoár tekintetében. Kepenyes Pál zenekarvezető, szaxofonos zeneiskolai tanárokból és egykori növendékekből álló zenekara nem csak a gyulaiak régi kedvence, de hazai és nemzetközi fellépéseken is egyaránt jól szerepel. Az egyre bővülő repertoár fő irányvonala a dinamikus hangzás és az átütő erejű megszólalás, amit ezen az estén a tőlük megszokott közvetlen szellemességgel a jazz, a swing és a rock and roll felé irányítottak.
De bármennyire is kedvelt a Gyulai Big Band itthon, a nézők ezúttal a vendégre voltak kíváncsiak, a közösnek hirdetett koncertből pedig épp ez a közös tényező hiányzott. A dalok sorrendi szerkesztése okán Andrea jelenléte túl kevésnek érződött, mint ahogy az is azonnal kiderült, hogy bár mindenki tudja mi a maga dolga, és alázatosan produkálja is azt, de nincsenek egymással összeszokva.
Az utolsóként énekelt New York-New York című világsláger, valamint a ráadásként közösen megismételt „Zene nélkül mit érek én?” oldottsága és összhangja egy kedves viccelődésekkel fűszerezett, ígéretes este jó felütése lehetett volna, és bár ez a koncert is kellemes volt, egy picike plusz igazán kivételes élménnyé tehette volna. Így azonban ahol elkezdődhetett volna, ezúttal ott véget is ért.
