Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Államalapításunk ünnepén Gyula város polgármestere István király örökérvényű intelmeit állította előtérbe

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. augusztus 20. 23:00
Államalapításunk ünnepén Gyula város polgármestere István király örökérvényű intelmeit állította előtérbe
Dr. Görgényi Ernő: Belső egység és külső függetlenség, ez volt a siker titka minden korban, amikor Magyarország virágzó állam volt
Augusztus 20-i ünnepség Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Hosszú évek óta hagyomány már Gyulán, hogy keresztény államalapító királyunk, Szent István napján nagyszabású programsorozat várja a helyieket és a városunkba látogatókat a gyulai várkertben. Az idei augusztus 20-i ünnepi műsorban találkozhattak népi hangszerek bemutatójával, huszárbemutatóval, valamint magyar népzenével és tánccal. A viharos időjárás viszonylag hamar továbbvonult, így biztonsággal folytatódhattak az esti programok a tószínpadon.

A Csónakázótavon lévő színtéren dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere fogadta a több száz nézőből álló vendégsereget. Ünnepi beszédében Szent István örökérvényű intelmeit, egyetemes bölcsességeit és időtlen igazságait állította előtérbe, valamint első magyar keresztény királyunk törekvéseit hangsúlyozta: Magyarország belső egységét és külső függetlenségét.

- István olyan erős keresztény államszervezetet alkotott, amely a későbbiekben is megakadályozta, hogy népe visszatérjen a pogányságba. Ehhez azonban kevés lett volna, ha csupán politikai mérnök módjára megtervezi a korszerű államot és technokrata módjára megépíti azt. Ahhoz, hogy a keresztény államszervezet tartalmában is megjelenítse a krisztusi értékeket, szükség volt egy olyan erényes uralkodóra, mint amilyen szent királyunk volt, aki nem csak jó vezető, de jó férj, jó apa, jó keresztény, igazi példakép volt. Belső egység és külső függetlenség. Ez volt a siker titka minden korban, amikor Magyarország virágzó állam volt – mondta a városvezető.

(Beszéde teljes terjedelmében cikkünk végén olvasható – A Szerk.)

A polgármester köszöntője után a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Muzsikás együttes, valamint a Moldvából jött Petrás Mária lépett színpadra, hogy nemzeti imádságunk közös eléneklésére kérje fel a közönséget. A Himnusz után a magyarság népzenei hagyományának megannyi színterét bejárva muzsikáltak, méltó hangot adva nemzeti ünnepünknek. A koncert végére megtelt a várkert népekkel, az estet látványos tűzijáték zárta.

 

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük dr. Görgényi Ernő ünnepi beszédét.  

„Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”

Tisztelt Ünneplő Magyarok!

Szt. István királyunk tanította intelmeiben e bölcsességre reménybeli utódját, Imre herceget. Szent királyunk tanításai nem csak a korán meghalt trónörökösnek szóltak, hanem egyetemes érvényű bölcseletként valamennyien, kortól és korszaktól függetlenül meg kell tartsuk azokat, hiszen nem csak egyetemes érvényű, de időtlen igazságokat tartalmaz.

A hálás utókor lassan már ezer éve tanul Szt. Istvántól, ámbár változó eredménnyel.

A rendszerváltozást követően legfontosabb ünnepeink kiválasztásakor úgy tűnik, észben tartottuk az imént idézett gondolatot. Legnagyobb ünnepeink nem sértik más népek érzékenységét, nem más országok, más nemzetek feletti győzelmeinket tartjuk legbecsesebb ünnepeinknek. Pedig voltak szép, világraszóló győzelmeink.

Lehetne például nemzeti ünnep július 7., a 907 évi pozsonyi csata évfordulója, mely győztes csatával befejeztük a honfoglalást, amidőn fényes győzelmet arattunk a túlerőben lévő és hazánkra támadó nyugati seregek fölött.

Vagy joggal lehetne nemzeti ünnepünk július 22., az 1456-os nándorfehérvári diadal évfordulója, amikor Hunyadi János vezetésével elsöprő győzelmet arattunk a keletről támadó oszmán sereg felett, ráadásul a nyugati keresztény államoktól magunkra hagyatva, de őket is megvédve.

A mi ünnepeink azonban nem mások legyőzését, hazátlanná, földönfutóvá válását, netán pusztulását éltetik, főként nem a gőgöt és a gyűlölséget szimbolizálják. Épp ellenkezőleg.

Nemzeti ünnepeink, március 15. és október 23. tiszta forradalmainkat és szabadságharcainkat dicsőítik, midőn a nemzet a szabadságért és a függetlenség kivívásáért volt kénytelen harcba szállni. S bár hadászati értelemben mindkét forradalom elbukott, végül mégis győzelemre vezette a magyarokat. Mindkét forradalommal kivívtuk a világ csodálatát és megbecsülését. Mindkétszer végzetünk felett arattunk győzelmet, amikor a reánk szabott rabság ellen lázadva felemeltük fejünket, óriási birodalmakat rengetve meg, melyek végül, látszólagos győzelmük ellenére mégis engedni kényszerültek, majd összeomlottak. Mi pedig itt vagyunk ma is és ha kell, újra küzdünk, kiállunk magunkért.

Az elmúlt századok oly sok csapása és kudarca után talán az adja a magyarságnak az életerőt, hogy láthatjuk: azok a birodalmak, a tatár-, az oszmán-, a Habsburg-, a náci-, vagy a szovjet birodalom, mely egykor leigázhatott bennünket, ma már nem is létezik. Mi viszont mai is értékteremtő része vagyunk az európai népek közösségének. Annak az európai közösségnek, amelybe véglegesen Szt. István király integrálta a magyarságot, olyan államszervezeti és bölcseleti alapokat alkotva, amelyek nélkül az elmúlt ezer év megpróbáltatásait jó eséllyel nem élte volna túl nemzetünk. Mert voltak népek, melyeknek nem volt Istvánhoz, valamint édesatyjához, Géza fejedelemhez hasonló tehetségű uralkodójuk, s ma már e népek nevét csak az egyetemek középkorász tanszékein tartják számon.

Mert ki hallott már közülünk az obodritokról? Ki emlékszik a ljuticsok nevére? Pedig a X. és XI. században népes törzseik szálláshelye volt az Elba folyó és a Balti tenger közötti terület, arrafelé, ahol ma Berlint és Lübecket jelölik a térképek. E népek azonban eltűntek a történelem süllyesztőjében, mert nem akadt olyan vezetőjük, aki keresztény alapokon nyugvó államszervezetet épített volna nemzete számára.

Azt, hogy mi, magyarok, ezt a sorsot elkerültük, államférfiak hosszú sorának köszönhetjük, mely hosszú sor legelején nem vitásan Szt. István királyunk áll. Ezért augusztus 20 az állami ünnepünk, amikor is 1083, István szentté avatása óta reá emlékezünk, őt ünnepeljük, s az államalapítást. Ez a legfőbb ünnepe a magyarságnak, mert létünk alapját képezi, mint ahogyan más értelemben az új kenyér is. Az ünnep jelentőségét nem csupán az államalapítás ténye, a kereszténység felvétele adja. Igazi jelentőségét István életművének minősége adja, amely kiállta az elmúlt ezer év, közte sok viharos évszázad próbáját.

István független államot teremtett. Ennek igazi jelentőségét akkor láthatjuk, ha tudjuk, hogy a keresztény hitre a magyarsággal nagyjából egy időben megtért dánok, norvégok, svédek és csehek nem tudtak önálló egyházat létrehozni, német befolyás alá kerültek, amely Csehországot végül német vazallusállammá degradálta. István azonban II. Szilveszter pápától kapott és kért koronát, így sikerült a németországitól független magyar egyházat teremtenie. Persze némi malíciával, csak a mai viszonyokból kiindulva megjegyezheti valaki, hogy mire volt jó ez a függetlenség, hiszen az életszínvonalat, a technológiai fejlettséget tekintve sokan cserélnének egy svéddel, dánnal vagy norvéggal. Bár megjegyzem, én a hazámat sosem cserélném el se velük, se másokkal. De tény, hogy míg az elmúlt században számtalan magyar Nyugaton kereste boldogulását, a jobb életet, addig ez a késő középkorban pont fordítva volt: a XII. század elejétől a Nyugat legsűrűbben lakott vidékei népes rajokban bocsájtottak ki vallon, flamand és német telepeseket a Kárpát-medencébe, ahol sokkal jobbak voltak a létfeltételek, s a XVIII. század elején a gyulai svábok is azért telepedtek le éppen városunkban, mert akkor ez volt számukra az ígéret földje.

István független és egységes államot teremtett. Legyőzte Koppányt, nagybátyjától meghódította Erdélyt, diadalt aratott Ajtony hadai felett, ezzel befejezte az országegyesítés művét.

István olyan erős keresztény államszervezetet alkotott, amely a későbbiekben is megakadályozta, hogy népe visszatérjen a pogányságba. Ehhez azonban kevés lett volna, ha csupán politikai mérnök módjára megtervezi a korszerű államot és technokrata módjára megépíti azt. Ahhoz, hogy a keresztény államszervezet tartalmában is megjelenítse a krisztusi értékeket, szükség volt egy olyan erényes uralkodóra, mint amilyen szent királyunk volt, aki nem csak jó vezető, de jó férj, jó apa, jó keresztény, igazi példakép volt.

Belső egység és külső függetlenség. Ez volt a siker titka minden korban, amikor Magyarország virágzó állam volt.

De nem alakulhat ki a belső egység, ha egy közösség életét eluralja a gyűlölet és az ilyen közösség sosem lehet boldog - „Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz”, ahogyan erre az Intelmek tanítanak bennünket. A gyűlölködés minden korban szétzilálja az emberi kapcsolatokat és ellopja a boldog jövőt. Szomorú ma is látni, hogy vannak ebben az országban erők, melyeket csak a gyűlölet mozgat, nem valamiért, csupáncsak valami, vagy valaki ellen kívánnak cselekedni. Nincs jövőképük, nem kínálnak orvosságot bajainkra, egyszerűen csak a hatalom után sóvárognak. Ők ellentmondanak államalapító nagy királyunk valamennyi tanításának, melyek a türelem, az alázat, az igazságosság és a szeretet értékein alapultak. S akik a gyűlölködőkre hallgatnának, azoknak is szól István tanítása, imígyen: „Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk.”

Szomorú, de a gyűlölködők a hatalom megszerzése érdekében az ország szuverenitásáról is lemondanának, s most éppen a Nyugat kedvéért, bár régebben a Kelet javára tették ezt. Ezzel is nap mint nap megtagadják az istváni örökséget, pedig  biztosan a mai ünnepen is bőszen hivatkoznak Szt. Istvánra. Arra az uralkodóra, aki országa függetlenségét akár fegyverrel is megvédte, ha kellett Bizánccal, vagy éppen 1030-ban a német császárral szemben. István számára ugyanis világos volt, hogy a nyugati keresztény államok közösségéhez való csatlakozásunk nem teheti országunkat vazallus állammá, s aki valóban követi Szt. Istvánt, az ebben is mindenkor követi.

Sajnos nekünk, magyaroknak történelmi tapasztalatok birtokában van módunk megítélni, hogy mit hoz egy népnek a belső egység és a külső függetlenség, s mit a széthúzás, gyűlölködés, ellenségeskedés, valamint ami ezzel jár, a függetlenség elvesztése.

De ez érvényes minden közösségre, akár egy városra, például Gyulára is. Mert ha egy város közéletét a széthúzás, a vagdalkozás, a politikai iszapbirkózás jellemezi, amikor mindenki mindent jobban tud a másiknál, nincs egyetértés, ennélfogva nincs döntés sem, akkor nem fejlődik semmi, akkor nem gyarapszik a város közössége. Sajnos ezt is tapasztalatból tudhatjuk, mert még emlékszünk ilyen korszakra.Nem is volt olyan rég.

De ha a fontos ügyekben egység van, békés közélet jellemez egy országot, vagy egy várost, akkor lehet építkezni. Akkor lehet fürdőt fejleszteni, akkor lehet széles körű összefogással megmenteni a felszámolástól egy nagy múltú ipari kultúrát és munkahelyek százait, ez esetben lehet korábban elutasított pályázathoz mégiscsak támogatást szerezve közösségi parkot, épített örökséget felújítani, ekkor lehet 20 éve omladozó kastélynak és parkjának felújítására, megnyitására támogatást nyerni, ilyenkor van lehetőség vállalkozások beruházásait segítő körülmények kialakítására, ebben az esetben tudnak a vállalkozások szállodaiparban, bútoriparban, élelmiszeripari laboratóriumban, fémiparban új munkahelyeket létrehozni. És bizony konstruktív légkörben van igazán esélye az ésszerű tervezésnek és a tervek tudatos megvalósításának.

Mert a fölösleges politikai csatározásokhoz szükséges energia egyébként jól hasznosítható városépítésre is.

Szt. István életműve és Intelmei nem elvont fogalmak, hanem életünk szervezésének olyan alappillérei, melyeket ha kidobunk, összedől az építmény. A nemzet és a nemzetet alkotó közösségek, akkor lehetnek eredményesek, ha szent királyunk tanítását ezer év elteltével is megszívlelik. Nem mindegy, hogy kire hallgatunk. Az Intelmek egyik legfontosabb tanítása az ősök követésének parancsa.

Sosem feledhetjük, hogy mindazt a szépet, amely Gyulán körülvesz bennünket, szüleink, nagyszüleink és az ő felmenőik hozták létre, és őrizték meg számunkra, amiért hálával tartozunk nekik. Bizonyos értelemben azonban mindezeket mégsem tőlük kaptuk örökségül, hanem unokáinktól kaptuk kölcsönbe. Így kell tehát vigyáznunk értékeinkre, megőrizve s továbbfejlesztve azokat nemcsak magunknak, de az utánunk következő nemzedékek javára is.

Tovább kell mennünk értékteremtő, országépítő, városfejlesztő elődeink útján, vagy ahogyan Szt. István fogalmazott: „A fiak kövessék az elődöket.”

 

Dr. Görgényi Ernő. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)