Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Három napon át Gyula városa volt a magyar néptánc központja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • KULTÚRA • 2014. augusztus 19. 13:00
Három napon át Gyula városa volt a magyar néptánc központja
Minden Magyarok XX. Jubileumi Néptáncfesztiválja – Fesztiválbemutató I.
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Idén is, mint minden alkalommal óriási érdeklődés övezte a Minden Magyarok Néptáncfesztiváljának nyitó napját augusztus 15-én. Az ünneplésre ezúttal különösen okot adott az, hogy a város immár 20. alkalommal látta vendégül a magyar néptáncot hittel és odaadással ápoló, a világ minden tájáról érkező néptánccsoportokat, valamint a műfaj szerelmeseit, hisz erre az időre a város a magyar néptánc központjává vált.

A Fesztiválbemutató első napján a tószínpadon fellépő tánccsoportok szemet gyönyörködtető viseleteikkel és látványos koreográfiákkal bemutatott táncaikkal nyújtottak páratlan élményt a nézőknek. Ezek a műsorok a fesztivál eseményeit évről-évre nyomon követők számára is mindig szolgálnak újdonsággal, a visszatérő együtteseknél pedig a fokozatos fejlődés, érés is szembetűnő.

Mivel a népművészet a mindennapi ember szépség iránti vágyának megtestesülése, azon belül pedig a tánc az egyik leghatékonyabb kultúraközvetítő - hisz bárki számára érthető és élvezhető formában tolmácsolja a népi kultúrát -, itt látva nem csak életben tartja, hanem újra is értelmezi az eredeti szokáskörnyezetet, táncalkalmat és a viseletek rendeltetésének jelentéstartalmát.

A XX. Jubileumi Néptáncfesztivál megnyitóját követően az idén márciusban ötéves fennállását ünneplő Harruckern Táncegyüttes lépett elsőként a színpadra. Az egyre nagyobb sikerekkel szereplő csoport azon a jelentős eseményen is szerepelt, amikor a tavasz során Balatonfüreden megkötötték Balatonfüred – Debrecen – Gyula kulturális-turisztikai együttműködését, melynek eredményeként a 2014-es évben partnereink bemutatják nálunk értékeiket, és Gyula is rendre megjelenik a debreceni és balatonfüredi rendezvényeken. A fiatalokból álló táncosok ezúttal bodrogközi táncokat jártak az őket kísérő Ludas zenekar muzsikájára, amelyet a csoport vezetője, Horváth Péter állított színpadra.

Őket az 1950-óta működő Debreceni Népi Együttes követte, melynek repertoárjában ma már hazánk minden tánctípusa és dialektusa szerepel. A számos elismerés között Megyei Príma Primissima-díjban is részesített együttes kalotaszegi román táncot, jászsági kanászdallamokat, valamint a Hortobágy széléről hozott táncokat mutatott be a közönségnek. A 2000-ben alapult Balatonfüred Néptánc Együttes műsorában pedig ezúttal a magyar nyelvterület legszebb táncai voltak láthatók.

Mivel a kultúra egyszerre utal a közös múltra, a közös hazára és a közös sorsa, ez a rendezvény évről-évre a magyarság együvé tartozását is erősíti, de arra is remek alkalmat nyújt, hogy más népek táncait ismerjük és csodálhassuk meg. A külföldi tánccsoportok közül elsőként a Csehországból érkező, 1974-óta működő The Folklore Ensemble Májek nyűgözte le a közönséget, majd a fél évszázados múltra visszatekintő Csepel Táncegyüttes kalotaszegi hajnali és legényese volt látható. A gálaműsor első részét a különleges élményt nyújtó Bulgáriából érkező Ensemblen „Kapantsi” műsora zárta.

A szünet után a tánc összetartó erejéről tanúskodtak azok a formációk, amelyek a Fonó-Körös, valamint a Fonó-Körös-Borica táncegyüttesek közös produkciójaként voltak láthatók, hol csak a lányok, hol pedig csak a fiúk részvételével.

Az Éghy Ghysa EMKE díjjal kitüntetett Bogáncs Néptáncegyüttes Erdély legrégebbi folyamatosan működő magyar gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttese. Bár a tánc örömét és nem a színpadi szerepléseket tekintik elsődlegesnek, mégis szép sikereket érnek el a nemzetközi megmérettetéseken.

A Fölszállott a páva című tévéműsorból megismert táncegyüttesek közül kettő is színpadra lépett az este folyamán. A topolyai Cirkalom Táncegyüttes kategóriájának győzteseként mutatkozott most be, a vajdasági csoport mellett pedig a szintén szép eredményt elérő, 1950-óta működő Rába Táncegyüttes műsora is látható volt.

A XX. jubileumi Néptáncfesztivál harmadik külföldi vendége az 1985-óta fennálló spanyol DoLusco O Fusco mutatta be ünnepi viseletben előadott táncait. A különleges zenei világgal rendelkező együttes fő küldetése a hagyományos zene és tánc megőrzése.

A Fesztiválbemutató első estéje remekül támasztotta alá dr. Görgényi Ernő polgármester megnyitójában elmondottakat, miszerint „ha ennek a kultúrának a részese vagyunk, éljünk bárhol is a világban, a Minden magyarok Néptáncfesztiválján itthon vagyunk”. A remek hangulatban telt gálaműsort ugyanis a várkertben folytatódó, az éjszakába nyúló táncház zárta.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)