Ünnepélyes keretek között avatták fel a Halmos Béla építészmérnök és fia, Halmos Béla Széchenyi- és Magyar Örökség díjas népzenekutató, előadóművész tiszteletére állított emléktáblákat vasárnap délután. Egykori gyulai lakhelyüknél családtagjaik, barátaik, kollégáik és tisztelőik adóztak emlékük előtt.
A gyulai önkormányzat által állított és Csőke Péter kőfaragó mester által elkészített emléktáblák tanúsága szerint az apa, a hazai urbanisztika kiemelkedő kutatója, a gyulai műemlékvédelem egyik kezdeményezője 1948–1961 között, míg fia, az UNESCO szellemi-kulturális örökséglistájára felvett táncházmozgalom egyik alapítója, a város díszpolgára 1948-tól 1965-ig élt az Ecsedi utca 14. szám alatti családi házban. Az ünnepség helyszínén Patyi Zoltán és Pribojszki Ferenc muzsikával emlékezett meg Gyula két meghatározó személyiségéről.
– „A legrövidebb úton jutottunk el a hiteles forrásig” – mondta Halmos Béla egy 2009-ben készült interjúban, amelyben a táncházmozgalom sikeréről nyilatkozott. Megkeresni ezt a legrövidebb utat, küzdeni azért, amit értéknek tartunk, és erre feltenni egy egész életet, ez a hozzáállás az, amely előtt tisztelegve ma ilyen különleges eseményen vehetünk részt – fogalmazott Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében.
A városvezető felidézte: ha idősebb Halmos Béla 1953-ban nem szerez pénzt a műemlék-felügyelőségtől a gyulai vár helyreállítására, a város ikonikus épületét téglánként hordták volna szét. Az építészmérnöknek a várszínház és a Gyulai Várfürdő létrehozásában is szerepe volt, s ugyancsak az ő érdeme, hogy az Almásy-kastélyból gépállomás helyett árva gyerekek otthona lett. Fia szintén erősen kötődött gyermek- és ifjúkora színhelyéhez, Gyulához, az első hívásra jött, ha szeretett városába invitálták zenélni – emelte ki a polgármester.
– Ez a szellemiség az, amit megéri továbbadni, amit igazi gyulaiságnak hívunk, e miatt van jó esély arra, hogy Gyuláról még sok, a Halmos családhoz méltó família kerüljön ki. Erre emlékeztessen bennünket mindig ez a két emléktábla – zárta beszédét Görgényi Ernő.
Sáros László György, a Magyar Építőművész Szövetség elnöke személyes hangvételű beszédben szólt tavaly elhunyt barátjához, Halmos Bélához.
– Minden megváltozott. Ami igazán, az az irány. Most minden feléd árad. Tavaly nyárig te adtál. Adtál és adtál. És mi boldogan elfogadtuk, mert az olyan természetes volt. Jó volt kapni. Jó volt azt kapni, amit tőled lehetett kapni. Amit kapni lehetett. És az nem csak a zene volt – emlékezett az elnök nekrológjában.
– Tudod, olyan nekem ez a táblaavatás, mintha hazaérkeztél volna. De hát ez így is van. Hiszen hazaérkeztél. Most érkeztél haza, ide Gyulára. Ahová terveztük, hogy majd újra el kell jönnünk. Amit úgy szerettél. Ahol úgy szerettek. Ahol deklaráltan példaképpé lettél – szólt a népzenészhez Sáros László György.
Felföldi László, az MTA Zenetudományi Intézetének nyugalmazott igazgatóhelyettese beszédében kiemelte: Halmos Béla kutatói, művészi és zenepedagógiai teljesítménye egyaránt emberfelettinek nevezhető.
– Számomra egyszerre volt ő a La Fontaine-i mese tücsökje és hangyája. Hangyaszorgalommal tanulta, gyűjtötte, elemezte a hangszeres népzenei örökség örökérvényű dallamait a Kárpát-medencében, s a tücsök buzgalmával két kézzel szórta megszerzett tudását Japántól Amerikáig – fejtette ki.
Felföldi László úgy fogalmazott, a népzenész egyszerre testesítette meg a Babits által megénekelt bibliai Jónást, a Radnóti által versbe foglalt föl-földobott kőt és Sík Sándor versének fekete kenyerét, hiszen gyarlóságait leküzdve alkalmassá kovácsolta magát küldetése teljesítésére, mindig hűséges maradt szülővárosához, s mindenkit táplált, gyönyörködtetett zenéjével.
– Mint a 70-es évek népzenei mozgalmainak egyik elindítója, a táncházmódszer egyik kialakítója hozzájárult ahhoz, hogy „a zene és a tánc mindenkié” nagy programja közelebb jusson a megvalósuláshoz Magyarországon. Részese volt a közös zenei és mozgásos anyanyelv kialakítását célzó mozgalomnak, aminek köszönhetően egy hazai, egy erdélyi, egy vajdasági, egy csallóközi vagy egy kárpátaljai fiatal is együtt tudja élvezni a magyarság közös zenei és táncos örökségét a táncházakban – mondta a népzenész barátja.
– Így vált Halmos Béla fekete kenyérré, fekete kenyérként pedig mindannyiunk szülőapjává, gyermekévé, fivérévé, barátjává, jó ismerősévé. Ilyen méltóságban, ilyen kegyben csak a legnemesebbek és a névtelenek, az ismeretlen katonák szoktak részesülni. Ez az emléktábla legyen ezentúl mindannyiunk emlékhelye. Hiteles hely, ahová a néphagyományt szerető emberek újra és újra visszajárnak feltöltődni, hitüket megerősíteni – tette hozzá.
A nyugalmazott igazgatóhelyettes beszédében arra is kitért, hogy a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja jó alkalmat adhat az emléktáblák felkeresésére. Felföldi László emellett indítványozta egy nemzetközi népzenei kurzus elindítását a szombathelyi Bartók-kurzus mintájára. – Ily módon Gyula zenei élete új színfolttal gazdagodhatna – fogalmazott.
Az emléktáblákat Görgényi Ernő, Sáros László György, Felföldi László és Béres István, Gyula főépítésze leplezte le, majd Baráth János lelkipásztor mondott áldást. Az ünnepség végén a megjelent családtagok, barátok, kollégák és a tisztelgő gyulai polgárok helyezték el virágaikat és mécseseiket a ház falánál. Az emlékezőknek a hosszasan pislákoló gyertyaláng jelezte: apa és fia lélekben örökre velünk marad.
