Csak az eső halk, de folyamatos neszezése hallatszott a monotonitásba bágyadt udvaron. A gyengéd nedvesség finoman kopogtatta az istállók mázas tetejét, majd lehömpölyögve az eresz alatti csatornákba egyesített erővel szaladt a föld felé, öblösen hagyva el végül kényszerpályáját. Alant a sárrá vált hajdani porban már szabadon formált patakokat és növekvő tócsákat.
A lovak kedveszegetten álldogáltak karámjaikban, Mangó szájtátin bámulta a csapadék súlyától egyre töppedtebb ecetfát, Kála pedig órák óta bólogatott, mintha azt remélné, az ütemes mozdulatok darabokra szabdalhatják az eső folytonosságát. A fecskék csöndesen csüggedtek a gerendák alatt. Camelot patái cuppogtak a nehéz latyakban, ahogy átballagott az udvaron. S bár néhány napja még cifrán pipiskedett, játszva a kényes telivért, hogy ment maradjon a sártól, mára úri kedvét az örökös eső csúfosan szegte. Nap nap után térdig süppedni a fekete lében.
Csak Loncsimoncsi, a borzas plebejus puli viháncolt most is boldogan. Télen-nyáron, fagyban és tűző napon is kint van, nem ismeri hát a viszontagságokat. Partnerek és érdeklődés hiányában puhatalpú Hermia egyik kölykét egrecírozza. Hergelt nyivákolás töri meg az egyhangú esőzést. Gyere, futkározzunk egy kicsit, biztatom Primulát, szakadoznak a felhők, eláll az eső.
Nem tudom illő-e az egymást követés, de Turgenyev után mától inkább Maughamot olvasok, mélázott Primula, majd komótosan elhevert a szalmán.
A víz újra zörömbölni kezdett kabátomon.
